Ha kihagyom a reggelit, lefogyok?

Jó néhány tévhittel kell leszámolnia annak, aki diétázik vagy egyszerűen egészségesen akarja kezdeni a napját. Nézzük őket!

Tény, hogy tízből három magyar teljesen kihagyja az egyik legfontosabb főétkezést, a reggelit.

Pedig nem is gondoljuk, hogy milyen komoly szerepe is lehet ennek a rosszul beidegződött rutinnak például az elhízás kialakulásában.
Alaptételnek kellene lenni, miszerint az egészséges reggeli nem luxus, nem kell ahhoz többórás szertartás ébredés után, hogy a szervezetünk hozzájusson a napindításhoz szükséges legfontosabb tápanyagokhoz. Nézzük azokat a leginkább elterjedt tévhiteket, amelyekkel sokan igazolni akarják a reggeli elhagyását.

Reggeli - illusztráció

1. Ha nem reggelizem, lefogyok!

Bár már óvodában megtanították a mondást, hogy reggelizz úgy, mint egy király, sokan arra hivatkoznak, hogy délelőtt egyáltalán nem éhesek, vagy éppen úgy hiszik, hogy hatékonyabban fogynak, ha kihagyják ezt a főétkezést.  Valójában pont fordítva igaz, hiszen a reggeli kihagyásával számos vitamintól és hasznos energiaforrástól fosztjuk meg a szervezetünket, amit nem is tudunk pótolni a nap folyamán, így azon kapjuk magunkat, hogy szakaszosan tör ránk a falhatnék. Az ideális reggelinél fontos, hogy változatos tápanyagokat tartalmazzon, így egyaránt része legyen gabona, valamilyen teljes értékű fehérjeforrás (például joghurt vagy tojás) és gyümölcs, zöldség. Ehhez azonban nem kell egy több fogásos brunch: elég lehet egy finom granola vagy sima zabpehely, ami joghurttal és gyümölcsökkel nagyon tápláló és egyben egészséges reggeli.

2. Elég pár falat

A reggeli nem nassolást jelent, hanem főétkezés, így nagyon fontos, hogy miből és mennyit fogyasztunk a napindításhoz. Gyakran csak annyi időnk van, hogy egy fél pogácsát elrágcsáljunk a metrón, utána pedig egész délelőtt az evésre gondolunk. Ha nincs elég időnk reggel, készítsünk el előre a hétvégén egy nagyobb adag péksüteményt, fagyasszuk le, így reggelente csak be kell dobni pár darabot a sütőbe pár percre, és kész is a friss gabonaféle a saját pékségünkből.

3. Finom péksütemény és egy nagy pohár gyümölcslé a legjobb választás

Akár az is lehetne, de ha a cukor-és kalóriabevitelünkre figyelni akarunk, nem biztos, hogy pont ez a legjobb megoldás. A tradicionális magyar konyha része, hogy még a legcukrosabb ételekre is hintünk egy is porcukrot a biztonság kedvéért, pedig már a reggelinél is érdemes arra törekedni, hogy minél kevesebb hozzáadott sót és cukrot fogyasszunk. Ha magunknak készítjük a péksüteményt, váltsuk ki a cukor egy részét édesítőszerre és a fehér lisztet teljes kiőrlésűre.

Reggeli - illusztráció

+1. A reggeli kávé, tea nem számít a kalóriabevitelbe

Nem igaz, hiszen minden falat és korty számít. Az ideális reggelinek a napi kalóriabevitelünk harmadát kell kitennie, amibe beletartoznak az italok is, így ebben az esetben is használhatunk édesítőszert a kávéba, teába. A napi kb. 8 pohárnyi folyadékmennyiség egy részét kiteheti a reggeli tea, vagy gyümölcslé, a tiszta víz pedig ébredés után tesz jót a szervezet napkezdő
hidratációjában.

A reggelizéssel, az egészségesnek számító kalóriabevitellel, a kiegyensúlyozott táplálkozással kapcsolatban rengetg hasznos információt találhatunk az okoscimke.hu oldalon.

Forrás: https://napidoktor.hu/index