Gusztustalan ételek, amiket tuti nem mersz megkóstolni

Az egyik gusztustalan, a másik undorító, a világ bizonyos részein mégis ínyencfalatnak számítanak.

5 elképesztő étel, amit nem mersz kipróbálni!
 
Fotó: Shutterstock
 

A legmerészebb novemberi horrorfilmek sem okoznak akkora borzongást, mint amikor egy idegen országban a tányérról egy tonhal szeme, a tányér fölött pedig a pincér büszke arca néz rád, miközben utóbbi finoman azt várja, hogy legalább annyira szeresd a tengeri élőlény látószervét, mint a szicíliai pizzaszeletet, amit újra és újra megrendelsz. Az azonban biztos, hogy nem a halszem a legfurcsább dolog, amitől rettegned kell, ha nekivágsz a világnak.

ÉLŐ POLIP

Ha azt hitted, hogy a K-pop a legmerészebb dolog, amit Dél-Koreában kitaláltak, akkor nagyot tévedtél – és tévedett pár nyolclábú jószág, amelyek véletlenül egy akváriumban találták magukat egy teljesen normális piaci kifőzdében. A kelet-ázsiai országban ugyanis pont annyira normális frissen levágott polipkart enni, mint nálunk a sajtos-tejfölös lángos egy csendes szombat délelőtt a zöldséges stand mellett. A legbizarrabb az egészben az – amellett, hogy finoman szólva is állatkínzás szemtanúi lehetünk –, hogy a tányéron lévő végtag tényleg mozog, amikor szójaszósz és szezámmag kerül rá. Így lehet, hogy a leginkább piacokon kapható autentikus ételt mi inkább kihagynánk…

CSIRKEMELL-PUDING

Fotó: Shutterstock

Nem, nem elírás, van olyan hely a világon, ahol a csirkemellből készült pépet desszertként tálalják. A Tavuk Göğsü egy népszerű török étel, ami az ottomán szultánok érdekes ízléséről tanúskodik. Hogy miként készül? A csirke mellét pépessé darálják és vaníliapudinggal keverik össze. Érdekes elgondolás, megnéznénk belőle a Dr. Oetker verziót…

FÉRGES RÁNTOTTA

Hol máshol készítenének férgekből rántottát, mint a világ keleti felén? Az biztos, hogy ennek fényében kevés, a piacok környékén élő rovarral cserélnénk helyet… A vietnámiak ezt a reggelit egyébként úgy eszik, mint mi a szendvicset, és náluk pont annyira szokványos, mint nálunk a gyorskaja a focimeccsen. Az omlett javára legyen mondva, hogy legalább tudjuk, mi van benne, a virsli valódi összetevőit viszont senki nem teszi reklámozza.

 

 

RÁNTOTT VAJ

Furcsa + nagyon zsíros + indokolatlanul kirántott = amerikai gyorskaja. Ez a fogás nem is azért félelmetes, mert olyan dolgot kellene megennie az embernek, ami nagyobb mennyiségben önmagában is véleményes, hanem azért, mert elfogyasztásával egy instant lábon kihordott szívrohammal is kalkulálhatunk. A rántott vaj lényege egyébiránt az, hogy fognak egy hatalmas darab cukrozott vajat, lisztbe mártják, majd olajban megsütik. A fogás első harapásra talán finom is lehet, de a második után ember legyen a talpán, aki vállalkozik a harmadik falatra is.

TONHAL SZEME

Végezetül visszatérhetünk a bevezetőben taglalt furcsaságra: a tonhalszemre. A tonhal szemeit szintén a japánok uralta szigeten kell keresni, ahol a jelek szerint nem a gömbhal és nem is a darazsas süti a legmerészebb fogás, hanem egy látószerv, ami szó szerint farkasszemet néz az emberrel a tányérról és a szupermarketek polcairól. Ez a fogás ugyanis legalább olyan népszerű, mint az Adrián a tintahal…

Forrás:drivemagazine.eu

Különleges élelmiszerek, amik beindítják a fantáziádat és pároddal együtt az ágyba parancsolnak titeket. Top 5 vágykeltő különlegesség a konyhából!
 
https://napidoktor.hu/egeszseges-otthon/a-legfurcsabb-afrodiziakumok/

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.