Fogyókúrás csodaszerek – nem segítenek, de akár árthatnak is

Fogyasztó tea, bogyó, kapszula, pörgető? Fogyókúra kezdetén sokakban felmerülhet, hogy a megfelelő táplálkozáson és mozgáson kívül mivel támogassák még a sikert.

Gyakran hallani a legkülönbözőbb táplálékkiegészítők állítólagos segítő hatásáról, a helytelen fogyókúrás módszereket hirdető önjelölt guruk és szakértők ott vannak minden bokorban. Nem árt azonban óvatosan kezelni az állításaikat. A csodaszerek amellett, hogy hatástalanok, gyakran károsak lehetnek az egészségre, akár súlyos következményeket okozva. A divattrendek gyakran a kollagént, a „zsírégetőket”, a méregtelenítést és a vízhajtást állítják a középpontba.

Kollagén – a divatos csodaszer

 

Mióta megkérdőjeleződött a kozmetikai ipar állítása a kollagén bőrön keresztüli felszívódásáról, népszerű lett belsőleg bevinni és a bőrszépítésen túl egyéb jótékonynak gondolt hatásait is kidomborítani. A kollagén itthon is népszerű és sok fogyókúrás termék összetevője, de valójában nem bizonyított a haszna a fogyásban. Emellett pedig nem árt tudnunk, hogy miből állítják elő. Gyakran állatok csontos és porcos részeiből nyerik, mint a szarv, a paták vagy a pikkelyek, és így, az állat élőhelye és tartási körülményeitől függően, a kinyert anyag tartalmazhat veszélyes nehézfémeket (ólom, kadmium), tehát szennyezett lehet[1]. „A fogyáshoz nem ajánlok olyan terméket, mely kollagént tartalmaz. Leggyakrabban a fogyás utáni bőrre ajánlják, viszont, ha megfelelően történik a súlyvesztés, akkor nincs szükség rá – mondja Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program alapító orvosa. – De ha valaki szeretné, természetesen szedheti, ártani nem fog, de csak, ha megfelelően ellenőrzött és megbízható élelmiszerbiztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik. Mindig tájékozódjunk erről.”

 

Zsírégető szerek – veszélyes terep

 

zsírégetők elnevezés több, eltérő hatásmechanizmusú készítményt takar. Az egyik fő kategóriába többnyire ásványi anyagok (pl. króm, cink), illetve szerves vegyületek (Q10, karnitin, kreatin, adenozin, pantoténsav, stb.) tartoznak. Ezek valóban részt vesznek a lebontó anyagcsere-folyamatokban, de önállóan nem fokozzák az anyagcsere intenzitását. Fogyást segítő hatásuk csak akkor van, ha intenzív fizikai aktivitás is részét képezi a fogyókúrának, de ez a hatás sem olyan rendkívüli.

fogyokura

A következő csoportba az anyagcsere intenzitását növelő anyagok tartoznak. Itt vannak komoly egészségügyi kockázatot jelentő termékek, mint például a különböző amfetamin-származékok.  „Sajnos ez az a terület, ahol egészen konkrétan életet veszélyeztető szövődmények (májelégtelenség, magasvérnyomás) vagy akár halálozás is előfordulhat“ – hívja fel a figyelmet Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program orvosa.

 

Közismert zsírégetőként emlegetett szer még a piruvát, másnéven piroszőlősav, egy sejtközi energiaátvivő anyag, melyet a szervezet cukorból állít elő. Ezt használja a test az energiafolyamatokhoz. Lényegében szénhidrátmolekula, melyből a test könnyen tud energiát előállítani.  „Ha kívülről visszük be, eredményessége kérdéses. A piruvátnak van kalóriatartalma, tehát bele kell számolni az étrendbe (1g = 4,3kcal). A külsőleg bevitt piruvát nagyon rosszul szívódik fel. Az alacsony dózisú piruvát (3-5g), vagyis a táplálékkiegészítők dobozán lévő adagolás nulla eredményt produkál. A magasabb dózisú piruvát (15g) viszont a rossz koleszterinszint növekedését ((LDL), hasmenést és emésztési problémákat okoz – világít rá az élettani tudnivalókra Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program orvosa. – A kutatások szerint legalább 30g piruvát lenne a bizonyíthatóan eredményes dózis (nem lenne így se hatékony, de legalább lenne valami eredménye a placebóval szemben). Kalcium-piruvát tablettával számolva ezt nagyjából 43 kapszulával/tablettával lehetne fedezni, ami nem csak extrém és kényelmetlen megoldás, de rendkívül drága is. A piruvát testsúlyra való hatása bizonytalan és a biztonságos alkalmazása kutatási eredmények szerint is megkérdőjelezhető.[2]

 

Ha bármire is használják, külsőleg javasolt. A piruvát 50 százalékos oldata közvetlenül a bőr felületére jutattva, heti egy alkalommal, 4 héten keresztül olyan hámlasztó hatással rendelkezik, ami puhítja a bőrt, csökkenti a ráncokat és csökkenti a korral járó sötét foltok megjelentését. 

A fogyasztóguruk és termékgyártók népszerű ajánlása még az L-karnitin, mely természetes aminosavszármazék. Szervezetünk termeli, és a zsír energiává alakításában játszik fontos szerepet, a felszabaduló zsírt a sejtbe szállítja. Vagyis nem az L-karnitin égeti el a zsírt, hanem az egyébként is felszabaduló zsírt szállítja. Nem éget zsírt! Az L-karnitin segít a testnek, hogy a zsírt könnyebben és gyorsabban energiává alakítsa. Tehát tovább fogod bírni az edzést, kevésbé fáradsz el, így közvetve hozzájárul, hogy több kalóriát tudsz elégetni, mert hosszabb ideig tudsz edzeni. De te égeted a kalóriákat azzal, hogy edzel, nem az L-karnitinavat be Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás alapító orvosa.A szervezetünk képes L-karnitint termelni, az egészséges embereknél soha nem jelentkezik hiány, így az L-karnitin szedése nem járul hozzá a zsírvesztés sikerességéhez. Az ételekből bevitt aminosavak jobban szívódnak fel, mint a táplálékkiegészítővel bevitt L-karnitin. A megfelelő étrend fontosabb, mint a táplálékkiegészítők.“

Méregtelenítés – csak, ahogyan a biológiakönyvben tanultuk

 

A csodaguruk szerint a szervezet „méregtelenítésére” rá kell segíteni különféle szerekkel, tisztítókúrákkal vagy vízhajtással. Pedig a méregtelenítés közkeletűen használt mítoszának nincs tudományos alapja. Olyan kezeléseket neveznek így, melyek a szervezet természetes eltávolító mechanizmusainak serkentésére irányulnak: beöntés, vizelet- és hashajtó készítmények alkalmazása, gyógyteák fogyasztása, szaunázás. „Valójában a két legfontosabb „méregtelenítő“ szervünk a máj és a vese, melyek működnek maguktól. Kismértékben tudunk nekik segíteni, például elegendő vízfogyasztás és mérsékelt alkoholfogyasztás révén, de a működésük nem a kúrák miatt valósul meg – fejti ki Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program alapító orvosa. – Hogy miért állítja mégis sok ember, hogy jobban érzi magát egy „méregtelenítés” után? Nos, akár néhány nap után bármelyik diéta javítja a közérzetünket, amelyik kiküszöböli a magas zsírtartalmú és hozzáadott cukorral rendelkező élelmiszereket. Léteznek kifejezetten kockázatos „méregtelenítő” módszerek is. A vastagbéltisztítás, amelyet gyakran javasolnak egy méregtelenítési kúra részeként, görcsöket, puffadást, hányingert, hányást, nagymértékű kiszáradást is okozhat.”

Diet.

Vízhajtás – kiszáradás lehet a vége

 

A hazánkban is kapható fogyókúrás termékeknek több esetben összetevője valamilyen vízhajtó szer, ezen kívül kínálnak külön vízhajtó kapszulákat is a gyors fogyás és a méregtelenítés ígéretével. Mint a neve is mutatja, ezek használatával nem zsírt veszítünk. Ha valaki túlzásba viszi a vízhajtást, annak akár nagyon komoly következményei is lehetnek. Felborulhat a szervezet elektrolit-háztartása, és könnyen kiszáradás léphet föl, valamint csökken bizonyos ásványi anyagok mennyisége a testünkben, így akár kalcium-, kálium-, vagy magnéziumhiány is kialakulhat – figyelmeztet Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás Program alapító orvosa. – Anyagcserét a vízhajtással nem lehet fokozni. Valójában nincs is ilyen, hogy anyagcsere pörgetés. Optimalizálni tudjuk az anyagcserénket, illetve az energiatermelést fokozni, például azzal hogy több izomszövetünk van.

Egy fogyókúra során legjobb a test természetes vízhajtó mechanizmusát kihasználni. Ha szakszerű étrenddel rendezzük az anyagcserénk és egy kiegyensúlyozott, alacsony tartományban tartjuk az inzulinszintünket, akkor a korábban felhalmozódott, kóros mértékű sejten kívüli vízállományunk is csökken. Próbáljuk csak ki! Ha 2-3 napon keresztül napi háromszor eszünk, alacsony szénhidráttartalmú étrendnek megfelelően, sokkal gyakrabban látogatjuk a mellékhelyiséget.“

[1] https://www.webmd.com/skin-problems-and-treatments/news/20191212/collagen-supplements-what-the-research-shows

[2]  https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/10408398.2011.565890

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index