Fogyókúra korosztály szerint Ezekre figyelj a 30-as, 40-es és 50-es éveidben

A 30-as éveink jelentik az utolsó, de egyben a legjobb esélyt is arra, hogy az elkövetkezendő életéveinkben egészségügyi gondoktól a lehető legtávolabb éljük kiegyensúlyozott, izgalmas, vonzó életünket.

Vegyük sorra, hogyan kezeljük befektetési lehetőségeinket 30-40-50 évesen és azon túl! Először is rögzítsük magunkban azt, hogy a diéta szó nem lemondást, hanem lehetőséget nyújt, azaz az egyik legpozitívabb szavunk, ha minőségi életet szeretnénk élni. Azt szeretnénk Neked megmutatni, hogyan is válhatsz Te magad a legjobb befektetéssé tudatos odafigyeléssel. Az elérendő cél: a kilók számától függetlenül egy feszes, tónusos, izmos testben élő egészséges fitt ember.

Az izmaink mennyisége, és azok tónusa határozza meg az alakunkat. Ha kevés izmunk van, és nem mozgunk, petyhüdt, puha lesz a testünk. Ezen nem csak a rendszeres testmozgással változtathatunk, hanem a megfelelő fehérje és szénhidrát bevitellel is. Sőt! Leginkább azzal. A fehérjék ugyanis az izmainkat táplálják, míg a túlzott szénhidrátfogyasztás a zsírraktárakat növeli rajtunk. Abban az esetben, ha koplalni kezdünk, azaz az optimálisnál kevesebb mennyiségű táplálékot fogyasztunk, az izmaink lebontásából nyer a szervezetünk energiát, tehát a megoldástól ez áll a lehető legmesszebb. A diéták során kiemelten fontos szerepet kap a minőségi fehérjefogyasztás, hiszen a fehérjével az izmaink megtartását támogatjuk, ill. azt a folyamatot segítjük elő, hogy a kalóriadeficit során a szervezetünk a hiányzó energiát ne izom bontással, hanem zsírégetéssel állítsa elő.

dieta

Foto:123rf.com

Ezekre figyelj a 30-as éveidben


Ebben a korban még aránylag gyors az anyagcsere, és némi odafigyeléssel, néhány napos diétával is könnyű leadni a felesleget. A harmincas éveidben a legfontosabb az egyensúly, a sok minőségi étel (zöldségek, megfelelő fehérje fogyasztása) és persze a rendszeresség!
Ha minden évben csak egy kilót felszedsz, az tíz év alatt, bizony 10 kiló felesleget jelent, amit már nehezebb lesz leadni a negyvenes éveidben, amikor végre izgalmas középkorú életedet élheted új kihívásokkal, új lehetőségekkel, új élethelyzetekkel és kapcsolatrendszerrel.

Ez olyan felpezsdítően hangzik, hogy add is meg magadnak az esélyt minderre az alábbiak bölcs értelmezésével:

  1. Figyelj oda a táplálkozásodra! Étkezz változatosan, kerüld a Junk Food-t, hiszen ezeknek nagyon alacsony a tápanyagtartalma. Helyettük válassz olyan ételt, vagy étkezés helyettesítőt, amelynek magas a fehérje, alacsony a szénhidráttartalma, és vitaminokat, ásványi anyagokat is biztosít a szervezeted számára. Ezek támogatják leginkább az anyagcserédet, és az izomzat megtartását.
  2. 14 napos turbó diéta: érdemes rendszeresen tartanunk “tisztító” kúrákat, például egy tizennégy napos intenzív fehérje kúrát, ami által nem lesz leterhelve az emésztőrendszered, így sokkal könnyebbnek fogod magad érezni, ezáltal pedig boldogabb, és kiegyensúlyozottabb leszel! Ezt a diétát akkor is végezheted, ha fogyni szeretnél, de akkor is jó választás, ha szeretnéd megtisztítani a szervezeted a méreganyagoktól. Az ilyen “böjtök” alkalmával is nagyon fontos a megfelelő fehérjebevitel!
  3. Ha jobban alszol, könnyebben fogysz! A minőségi alvás legalább annyira fontos, mint az étkezés, hiszen a szervezetnek és a hormonháztartásnak megfelelő működéséhez szüksége van az éjszakai regenerálódásra. Reméljük, ezt a cikket se éjjel 1-kor olvasod a gép előtt!

Foto:123rf.com

Ezekre figyelj a 40-es éveidben 


Ha a 30-as éveidben jó voltál az testedhez, az most meghálálja magát. A negyvenes évek ugyanis a változókort hozza magával, a menstruáció egyre ritkábbá válik, végül elmarad. Ezzel azonban komoly hormonális átalakulások is végbemennek a szervezetben, így tapasztalhatsz kevésbé előnyös változásokat. Ilyen lehet a hajhullás, a kevésbé rugalmas bőr és persze a hízás. Ne ijedj meg, mert pont azért olvasod ezeket a sorokat, hogy megfelelően tudj életmódot váltani és mindezeket a lehető legkönnyedebben megélni! Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője elárulja, mire kell leginkább figyelned.

Már egy ideje sportolunk, és úgy érezzük, hogy a fejlődésünk megállt? Néhány hónap után a szervezet hozzá szokik az egyhangú és monoton terheléshez, ezáltal a fejlődés is leáll.

Ha ezek vannak otthon, biztosan mozogni fogunk

A negyvenes évek közepétől a fehérjebevitel jelentősége felértékelődik, hiszen az nem csak az izmaink építőköve, hanem a kötőszövetünkben található kollagéné és elasztiné is, melyek a bőr rugalmasságáért felelnek. A hormonjaink egy része is fehérje (inzulin, adrenalin, nemi hormonok, tiroxin stb.), sőt még a hajunk is abból épül fel. A megfelelő fehérjefogyasztással rengeteg életkorból adódó problémánk kitolható vagy enyhíthető. ” – árulta el a szakértő, aki azt is hozzátette, hogy a helyes táplálkozás kialakításához ma már könnyen találunk kényelmes megoldásokat. „Ha magas fehérjetartalmú étkezést helyettesítő fehérje turmixport fogyaszt valaki például vacsora helyett, az egy teljesértékű étkezésnek fog számítani, és tartalmazza a megfelelő fehérje, ásványi anyag és vitaminbevitelt.”

Tipp: részesítsd előnyben a tejtermékeket, sovány húsokat, halakat, próbálj rostokban gazdag étrendet követni. Ez nem csak sok zöldség és gyümölcs fogyasztását jelenti, hanem teljes kiőrlésű lisztekét is. Sokkal jobban törekedj a minőségre, mint eddig!

Foto:pixabay.com

Ezekre figyelj  50 éves kor felett


Ami a negyvenes éveidben elkezdődött, az sajnos most folytatódik!
Ez azt jelenti, hogy az előző két korosztálynak megírt tanácsokat mindenképpen tartsd be, hogy minőségi életet és boldog nyugdíjas éveket élhess meg! Szó sincs arról, hogy most már sosem ehetsz meg jóízűen egy szelet sütit, sosem ihatsz meg egy koktélt… Egyszerűen csak ebben a korban pont a diéta alapelveit kell követned, mégpedig napi szinten: sovány fehérje, sok-sok zöldség, gyümölcs, kevés szénhidrát, könnyű levesek, tejtermékek és a szervezeted számára fontos zsírok. A mozgás ugyancsak előnyös, de inkább a lassú, kevésbé megerőltető változata, főleg, ha idáig alig-alig sportoltál.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.