Enni csak sovánnyal?

Fogyókúrázol? Nem csak az számít, hogy mit, hanem az is, hogy kivel eszel! Egy új kutatás szerint, társaságban akaratlanul is hasonló tempóban, és hasonló mennyiséget eszünk.

Diéta során fontos lehet, hogy kivel fogyasztjuk el az ebédünket, vagy éppen a vacsoránkat, mivel egy új kutatásból kiderült, hogy társaságban akaratlanul is hasonló tempóban, és hasonló mennyiséget eszünk.

Úgy tűnik, hogy nem csak a tányérunk tartalmát kell megválogatnunk, ha fogyni szeretnénk, hanem a barátainkat is, akikkel együtt eszünk. A holland Radboud Egyetem kutatói ugyanis megfigyelték, hogy egy társaságon belül hasonló ütemben és hasonló mennyiséget fogyasztanak el a nők.

A kísérletbe átlagos, 70 kilogramm súlyú nőket vontak be, és azt az utasítást kapták, hogy az asztalról bármilyen sokat, vagy éppen keveset ehetnek. A megfigyelt nők ezután szinte azonnal elkezdték "másolni" egymást:szinte azonos ütemben vették a szájukhoz a hasonló méretű falatokat.

diabetesz_a_fogakon

Roel Hermans, a tanulmány szerzője elmondta, hogy bár nem tudják, hogy ez a másolási folyamat tudatos, vagy tudattalan, valószínűleg azért alakul ki, mert a nők az étkezési normákhoz egymást tekintik mintául. Az is lehetséges azonban, hogy a résztvevők így akarták megszilárdítani a friss ismeretséget és jó benyomást kelteni a másikra.

Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy bár a férfiaknál is jelen van ez az utánzási mechanizmus, náluk ez nem olyan erőteljes, ők ugyanis kevésbé akarnak megfelelni a társadalmi normáknak. Az alkoholfogyasztás során azonban sokkal jobban megpróbálják tartani az italozó barátok tempóját.

Az eredmények a kutatók szerint nagyban hozzájárulhatnak mind a fogyókúrázók sikereihez, mind a gyermekek egészséges táplálkozásához. A tanulmány a PLoS ONE folyóiratban jelent meg.

Forrás: