Edzés mezítláb!

A mezítlábas futás térhódításával egyre növekszik a cipő nélkül sportolók száma. A fitnesz-szakértőktől kezdve az aerobicedzőkön át a modern táncosokig sokan vélik úgy, isteni dolog a pucér talpuk alatt érezni a talajt.

A connecticuti fitneszedző, Ellen Barrett órái Pilates-gyakorlatok, jóga és tánc keverékéből állnak, mindezt pedig mezítláb végzik. „Mindig is cipő nélkül tanítottam. A cipő hamis érzetet közvetít a talajról, amivel így nem is érintkezünk” – magyarázta. „Ahogy mozog a láb, úgy mozog a test is. Akinek a lába erős és kiegyensúlyozott, annak a teste többi része is olyan.”

Barrett erősen hisz abban, hogy igazán csak mezítelen talppal érezheti jól magát az ember. Felidézte azt a pillanatot, amikor édesapja végre levette a munkásbakancsát. „Éretlennek tűnt a lábfeje, nem úgy, mint a teste többi része.” A visszatérés azonban csak fokozatosan valósítható meg. Először célszerű körbesétálni a lakást mezítláb, vagy a klasszikus lábfejfeszítő gyakorlatokat kell elvégezni 10 percen át.

mezitlab14

Stacey Lei Krauss Coloradoban tart órákat már 12 éve, szintén csupasz lábbal. Ezrek tanultak tőle. „Mezítláb jobb, mint egy merev kötésben, márpedig a cipő pontosan így viselkedik. Az izmok elsorvadnak, az izületek pedig elmerevednek. Ha levesszük a cipőt, az kicsit jobban megdolgoztatja a lábat. Meg kell tanulni azt is, miként érjünk földet” – véli Krauss.

A 84 esztendős Ann Smith szintén mezítláb edz, ahogy mindig is tette. „Nem tudtam, hogy ez most divat” – ismerte el. „Modern táncosnak tanultam, ahhoz pedig nem viselnek cipőt.” Szerinte mezítláb sokkal biztonságosabb, könnyebb és logikusabb a mozgás. „Több benne az erő és a kifejezés. Az idős tanítványaimnak mindig mondom: ha találkoznak valakivel, akkor is leveszik a kesztyűjüket, hogy kezet rázhassanak vele. A gyakorlataim alapját a klasszikus balett és a modern tánc elemei adják: a test lassú és folyamatos nyújtása.”

Az edző javasolja a fapadló használatát. A és a beton túlságosan kemények. „Aki úgy akar kinézni, mint egy atléta, az eddzen gépeken. Akinek a táncosok alkata tetszik, táncoljon maga is. Nekem egyik ízületem sem protézis még, nem kell szednem semmilyen gyógyszert. Figyelni kell a szervezetünkre, és jelezni fogja, mire van szüksége.”

Forrás: