Böjtnapló

Már régóta készültem erre a tisztítókúrára, de egyre csak halogattam: majd tavasszal, majd ősszel, majd ha sok gyümölcs lesz és legalább negyven fok, hogy ne legyen étvágyam, de végül mégis rászántam magam, és végigcsináltam.

Tisztaság – fél egészség

A szervezet megtisztulása elvileg magától zajló, spontán folyamat. Igen ám, de csak akkor, ha tökéletes harmóniában élünk a természettel: friss levegőt szívunk, kizárólag természetes táplálékot veszünk magunkhoz, és fizikailag is aktívak vagyunk.

Ilyen életmódot azonban csak kevesek tudnak folytatni. Az időnkénti tisztítókúra megoldást nyújthat. A böjt szándékos tartózkodás az evéstől, az ivástól vagy mindkettőtől. A böjt időtartama változó, lehet egynapos, de akár több hónapig is tarthat.

Lehet részleges vagy teljes, attól függően, hogy csak bizonyos fajta ételekről vagy italokról mondunk le, vagy minden táplálékról. Úgy is dönthetünk, hogy kizárólag italt fogyasztunk (természetesen alkoholmenteset). Ezt nevezzük léböjtkúrának.

A szakemberek szerint a böjtöléshez nyugalomra és orvosi felügyeletre van szükség. A legjobb megoldás ezekre a napokra szabadságot kivenni, és kicsit befelé is figyelni, mert a böjt lélektani hatása legalább annyira jelentős, mint a testi.

Felkészülés

Háziorvosom a kúra megkezdése előtt labor- és EKG-vizsgálatra küldött. Miután kiderült, hogy a leleteim rendben vannak, zöld utat kaptam. Egy dologra kellett csak odafigyelnem: évek óta refluxbetegségben szenvedek, ezért az orvosom azt javasolta, hogy naponta több alkalommal is fogyasszak kis mennyiségű tejben feloldott zabpelyhet.

zabpehely

fotó:pixabay.com

(Ez a kásaszerű étel jól ,,kibéleli” a gyomor falát, és meggátolja a fokozott savképződést.) A böjtöt felvezető diéta előzte meg. A program előtt két nappal már csak könnyen emészthető, pépes ételeket, gyümölcsöket, zöldségeket, zabpelyhet, rizst és joghurtot ettem, majd elvonultam a Budapest közeli hegyekbe.

Felvenni a ritmust

A tíznapos léböjtkúra alatt kizárólag frissen préselt, szűrt almalevet fogyasztottam. Ennél a diétánál kifejezetten fontos, hogy a gyümölcslé szűrt legyen, így a gyomor nem termel annyi savat, ezért ezt a kúrát – amely főleg a máj és az epe méregtelenítésére irányul – refluxban szenvedők is végezhetik.

Miután sikerült felvennem az ottani ritmust, pár napig minden úgy ment, mint a karikacsapás. Délelőtt a reggeli folyadék elfogyasztása után kétórás, könnyű torna következett, a déli ebéd után pedig csendes pihenő egy meleg vizes palackkal a hasamon.

Ez a máj (a böjt alatt leginkább megterhelt szerv) működését stimulálta. Majd jött az uzsonna, természetesen frissen készített almalé formájában. Az ebből nyert energiát felhasználva két órát túráztunk a hegyekben. Az almavacsora után már nem sok ereje marad az embernek, ezért rendszerint úgy dőltem az ágyba, mint egy zsák, reggelente viszont korán és frissen ébredtem.

lebojt_meregtelenites

Holtpont

Nem akarok úgy tenni, mintha nem lettek volna nehéz perceim. Nálam a holtpont a második nap estéjén következett el, miután a televízióban megnéztem egy filmet, amelyben egy társaság komoly lakomát rendezett. Rám tört az éhség, nyugtalan és rosszkedvű lettem, még sírtam is.

Néhány óra pihenés, a testedzés kihagyása, valamint egy szőlőcukros-citromos ital azonban segített. (Talán csak az volt a baj, hogy túlságosan leesett a vércukorszintem.) A harmadik napon, a mélypont után kirobbanó energiával voltam tele, és eufória öntött el.

Az éhség teljesen megszűnt, kitűnően éreztem magam, s a böjtölés lelki tisztulást is hozott. Ez alatt az idő alatt voltak rossz álmaim is, és bizonyos dolgokat másképp láttam, mint korábban. Igyekeztem elengedni minden negatív érzést, haragot és indulatot.

Eredmény

A kúra után kétnapos levezető diétát tartottam (ugyanúgy táplálkoztam, mint a böjt előtti napokban). Úgy érzem, a tíz nap alatt elindult a szervezetemben az évek során felhalmozódott felesleges zsírtartalékok, kóros anyagcseretermékek lebomlása. Lelkileg és szellemileg is megerősödtem, nem beszélve arról, hogy négy kilót fogytam! (Aki nem akar fogyni, az mézet és több gyümölcslevet is ihat.)

Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a böjt után az ember sokkal kevésbé kívánja a zsíros, fűszeres ételeket és az édességeket. A gyomor kissé összeszűkül, így nem vagyunk képesek annyi táplálékot magunkhoz venni, mint korábban. A böjt kiváló alkalom az életmódváltáshoz is, mert utána sokkal könnyebb mértékletességet tanúsítani, nem utolsósorban pedig kiváló próbája az önfegyelemnek.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.