Aki kevesebbet eszik, lassabban öregszik?

Egy friss kutatás szerint azok, akik csökkentik a kalóriabevitelt, lassabban öregszenek.

A Duke University munkatársai kezdetben hernyókon, majd szúnyogokon, végül pedig egereken tesztelték, hogy milyen hatással van szervezetükre az, ha kevesebb kalóriát vesznek magukhoz. Miután az eredmények ígéretesnek bizonyultak, az is tesztelésre került, hogy mi a helyzet az emberekkel: vajon az ő esetükben is lelassul az öregedés biológiai folyamata?

„Ha a biológiai öregedés folyamata lelassítható, elkerülhetők a középkorúakat érintő betegségek. Úgy tűnik, hogy a kalóriabevitel csökkentése igenis hasznos eszköz lehet ehhez”

– foglalja össze a lényeget a kutatást vezető Daniel Belsky, a Duke munkatársa.

A szakemberek 145 olyan embert vizsgáltak, akiknek két éven keresztül sikerült elérniük, hogy kalóriabevitelük 12 százalékkal csökkenjen. A kontrollcsoportban 75 olyan ember volt, akik egyáltalán nem szabályozták kalóriabevitelüket.

A kutatás kezdetekor a résztvevők biológiai átlagéletkora 37 év volt, kronológiai koruk azonban közelebb volt a 38-hoz. A biológiai kort a koleszterinszint, vérnyomás és hemoglobin-szint mérése segítségével határozták meg.

A kétéves utánkövetés során a biológiai kor átlagosan 0,11 évvel emelkedett 12 havonta a kalóriacsökkentett csoportnál, míg 0,71 évvel nőtt a kontrollcsoport esetében. Ez egy statisztikailag szignifikánsnak mondható különbség a szakemberek szerint.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.