A diétás üdítő nem feltétlen segíti a kalória-csökkentést

A gyermekek körében kiderült a turpisság

Azok a csemeték, akik a diétás üdítő fogyasztását előtérbe helyezik a cukros változatokkal szemben, nem járnak sokkal jobban a kalória tekintetében – állapította meg egy új tanulmány.

Gyakorlatilag feleslegesen veszik a diétás üdítőt a gyerekek, amennyiben igaz egy vadonatúj tanulmány következtetése.

Mint azt a 7 ezer amerikai gyermek bevonásával végzett kutatás leszögezte, a diétás üdítőt fogyasztók még 200 kalóriával többet is visznek a szervezetükbe naponta, mint a csak vizet ivó társaik.

A szakemberek szerint a felfedezés alátámasztja azt az ajánlást, melyet korábban az Amerikai Szív Szövetség is megtett: jobb, ha a csemeték csak vizet isznak a cukorral vagy édesítőszerrel teletömött italok helyett.

„A legjobb a víz, ezt kell előtérbe helyeznünk akár az alacsony kalóriás italokkal szemben is”– szögezte le Allison Sylvetsky vezető kutató, a George Washington Egyetem Közegészségügyi Iskolájának professzorasszisztense.

Sajnos, a napokban közzétett felmérés nem azt mutatja, hogy ez egy könnyű csata lenne. Előfordul, hogy napi szinten ötből egy amerikai gyermek egyáltalán nem iszik vizet – állítják a Penn State kutatói.

Félreértés ne essék: a legutóbbi eredmények nem azt bizonyítják, hogy a csökkentett kalóriatartalmú italok rosszak.

A felfedezések egyszeri felmérésből származnak, vagyis vannak megválaszolatlan kérdések. Példának okáért a cukrosról valóban érdemesebb az alacsony kalóriás italokra átállni, kevesebb kalória fogy majd így, mint korábban. Ebben az esetben pozitív a hatás.

Julie Stefanski dietetikus, a Táplálkozási és Étrend Akadémia szóvivője azonban arra hívja fel a figyelmet: lehetséges, hogy a gyerekek, akik alacsony kalóriás italokat isznak, eleve túl nagy mennyiségű ételt és italt fogyasztottak, ezért a szülők így igyekeznek leszorítani a teljes kalória-bevitelüket. Arra van bizonyíték, hogy az italok az étel-választást is befolyásolhatják.

„Felnőttek körében végzett tanulmányokból kiderült, hogy a mesterséges édesítők hatására az emberek több édességet kívánnak – mondta Stefanski. – Ez nem egy automatikus összefüggés, ám ha ízlelőbimbóink ki vannak hegyezve arra, hogy édes ízt várjunk, a sima víz segíthet csökkenteni az édesség iránti sóvárgást.”

A felmérés során a tiniknek fel kellett idézniük, mit ettek és ittak előző nap. Azok a gyerekek, akik legalább 1,18 decilitert megittak, s kevés vagy nulla mennyiségű cukros vagy édesített italt, vízfogyasztóknak minősültek.

Átlagosan ezen gyermekek voltak a legkevesebb kalória fogyasztói voltak napi szinten, s ők ették a legkevesebb cukrot és hozzáadott cukrot is. Összevetésképpen társaik, akik alacsony kalóriás italokat vettek magukhoz – legalább 1,18 decilitert naponta – átlagosan 200 kalóriával többet ittak naponta.

Ez egyenlővé tette azokat a gyerekekkel, akik cukorral édesített italokat ittak.

Másrészt, azok a csemeték, akik diétás üdítőt választottak, több szempontból jobban teljesítettek – derült ki a tanulmányból. Naponta kevesebb cukrot ettek – beleértve a hozzáadott cukrot is -, mint akik cukrozott italokat fogyasztottak.

Vagyis az, hogy kalória-bevitelük ugyanaz volt, nem feltétlenül rossz dolog – amennyiben azok a kalóriák értékesebb ételekből származtak.

„Nem tudtuk megnézni a teljes étrendminőséget – emelte ki Sylvetsky. –Ezt egy jövőbeli tanulmányban szeretnénk megtenni.”

A kisebb kalóriás italok mindenképp hasznos eszközök lehetnek a teljes kalóriabevitel csökkentéséhez, ugyanakkor a szakemberek most is azt tartják a legjobb megoldásnak, ha a szülők távoltartják gyermekeiket a sok cukros étel és ital fogyasztásától.

Forrs: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.