10 étel, mely bizonyítottan karcsúsít!

Fogyni nemcsak azért kell, hogy bátrabban bele tudjunk nézni a tükörbe – egészségünkről van szó, amelyet a túlsúly leadásával sokkal hatékonyabban megőrizhetünk. Vannak ételek, melyek bizonyítottan fogyasztanak – érdemes őket beiktatnunk az étrendünkbe!

A fogyással közérzetünkön és egészségünkön is javítunk. Nem fogunk többé bosszankodni a tükör előtt, büszkébben vállaljuk külsőnket, de jelentős mennyiségű betegségtől, problémától is megkíméljük magunkat, ha megszabadulunk a súlyfeleslegtől.

Bizonyos ételek a bennük található összetevőknek köszönhetően kifejezetten sokat tesznek a karcsúságunkért, a hatékony zsírégetés által. Lássuk a 10 legjobbat, amelyekhez hozzájutni is egyszerű!

1.Sovány vörös hús: a sok fehérje az izomépítést segíti elő a zsír raktározása helyett, ám a zsírégető folyamathoz kevésbé járul hozzá. Ám a húsnak magas a karnitin tartalma – s minél vörösebb, annál nagyobb. A karnitin elősegíti a zsírsavak oxidációját az energiatermeléshez, vagyis hatékonyan égeti a zsírt fogyasztásakor. Érdemes azonban tudni, hogy ha túl sokat eszünk a vörös húsból, egészségtelen állapotokat idézhetünk elő, így például növeljük a vastagbélrák esélyét. Az egyensúlyra szükség van.

2.Chili: a kapszaicin, amely a chilipaprika erősségéért is felel, számos jótékony hatással bír – csökkenti a szívbetegség esélyét és a fájdalmat is mérsékeli. Egy 2003-as tanulmány arra is rávilágított, hogyan segíti a zsír oxidációját a szervezetben, hozzájárulva a súly szabályozásához és a fogyáshoz.

3.Zöld tea: ismert diéta-támogató. Katekinben gazag, mely az anyagcserét és a hőtermelést felpörgeti, így a zsír oxidációját is. A szimpatikus idegrendszerre ugyancsak jó hatással van, hozzájárulva a zsír lebontásához a szervezetben. A teát önmagában érdemes inni, édesítés nélkül.

4.Fokhagyma: antibakteriális és szívet védő hatásai ismertek, ám tanulmányok azt is alátámasztják, miként járulnak hozzá a fogyáshoz. Egy 2007-ben elvégzett kutatás szerint a fokhagyma kiegészítők képesek lipid anyagcserével támogatni a szervezetet, mely közvetlen összefüggésbe hozható a súlyvesztéssel.

5.Mogyoró: gondoltuk volna, hogy fogyást okoz ez a finom rágcsálnivaló? Korábban a mogyorónak rossz hírét keltették, miszerint hizlal. Egy 2014-es tanulmány azonban ennek ellenkezőjére mutatott rá. Ha a magas olajtartalmú földimogyorót gyakran fogyasztjuk, a zsír oxidációját növeljük. A tanulmányban jelentős fogyást eredményezett a túlsúlyos és elhízott férfi résztvevők körében. Fontos viszont, hogy a nyers, sótlan mogyorót ajánlott enni, mert az olajos, sózott, pirított változatok több kárt okoznak, mint hasznot.

6.Kalcium: a tehéntej jótékony az egészségre, sőt a fogyásra nézve is, a zsíroxidáción keresztül. Egy 2012-ben elvégzett tanulmány kimutatta, hogy a nagy mennyiségű kalciumbevitel valószínűleg növeli a zsíroxidációt a szervezetben, fogyást eredményezve. Azoknak, akik szeretnék elkerülni a tejtermékeket (amely szintén előnyös), kalcium kiegészítők javasoltak.

7.Kakaó: miközben a kakaó, a csokoládé legfőbb összetevője nem okoz közvetlenül zsíroxidációt, egy 2011-es tanulmány rávilágított arra, hogyan volt képes a kakaó mozgósítani a zsírsavakat a szervezetben testmozgás után. Meglepő módon az étcsokoládé gyakori fogyasztása két héttel az adatgyűjtés előtt képes volt növelni a szabad zsírsavak mozgósítását a testben, eredményesebb fogyást elérve az edzéssel együtt. A titok: magasabb kakaótartalom és kevés cukor.

8.Fahéj: a fokhagymás tanulmányhoz hasonlóan a fahéjról is bizonyították, hogy csökkenti a szérum lipid szinteket, mely fogyást okoz. A 2003-ban elvégzett tanulmány a fahéj lipidekre gyakorolt hatásairól azt mutatta, hogy a fahéj bevitel csökkenteni tudta a szérum glükózt, triglicerid- és LDL szintet, valamint a összkoleszterin szintet a 2-es típusú cukorbetegséggel küzdőknél, melyek mind hozzájárulnak a természetes fogyáshoz. Ügyeljünk azonban mindig arra, hogy valódi fahéjat fogyasszunk!

9.Brokkoli: a diabétesz egyik fő rizikófaktora a középponti elhízás, az az állapot, amelyben a zsír legnagyobb része a törzsre koncentrálódik. Egy 2013-as tanulmány, melyet a brokkoliról végeztek, kimutatta, miként mérsékeli ez a zöldség a triglicerid-, a HDL- és az LDL szintet a szervezetben, a lipid anyagcsere javításával, csökkentve a testsúlyt.

10.Paradicsom: a mutatós piros zöldség antioxidánsban gazdag, melyről már bebizonyították, hogy bizonyos rákok ellen harcol. Egy, elhízott patkányokon végzett kísérletben paradicsom ecetet használtak a kutatók. Az eredmény: a paradicsom ecet jelentős mértékben képes volt csökkenteni testsúlyukat, mérsékelve egyúttal a triglicerid-, a HDL- és LDL szintet is. Vagyis, ha beiktatjuk ezt a folyadékot étrendünkbe, segít leadni a súlyfelesleget.

Természetesen, miközben a fenti módszerek közül bármelyiket kipróbálhatjuk, sose feledjük, hogy testmozgásra is szükségünk van a hatékony fogyáshoz!

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu