Milyen szerepe van a családnak a cukorbetegség megelőzésében?

November 24-én rendezi meg a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége éves rendezvényét, ahol a legfrissebb információkba kaphatnak betekintést az érintettek és az érdeklődők. A Lurdy Rendezvényközpontban megrendezésre kerülő konferencia központi témája a család szerepe a cukorbetegség megelőzésében, illetve kezelésében.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a diabétesz egyre elterjedtebb betegség, kevesen tudják azonban, hogy ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, és további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. Óvatos számítások szerint 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz. Kiemelten fontos tehát, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről.

Foto: 123rf.com

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége ennek érdekében rendezi meg éves konferenciáját november 24-én, a Lurdy Rendezvényközpontban. amelynek a fő témája a család és a diabétesz lesz. Az egyes előadások során olyan témákat járnak körül, mint például, hogy hogyan segíthet a család a 2. típusú cukorbetegség előszobájának számító elhízás kezelésében, hogyan őrizhető meg az egészséges testsúly generációkon keresztül. Emellett szó lesz arról is, hogy az ún. szuperélelmiszereknek és a szénhidrátcsökkentett termékeknek milyen szerepe lehet a cukorbetegek étrendjében, illetve az idős cukorbetegek gondozásának speciális szempontjairól is. Mindezeken felül Prof. Dr. Bagdy Emőke is tart egy előadást arról, hogy hogyan tartható fenn az egészségtudatosság, a felelősség és a lelki élet fenntartható fejlődése. Az ebédszünetben pedig Faragó András operetténekes – aki maga is cukorbeteg – előadását hallgathatják meg résztvevők.

Az előadások mellett számos szűrővizsgálattal, így például vércukor-, koleszterin- és vérnyomásméréssel, látásvizsgálattal, neuropátiás szűréssel, illetve masszázzsal is várják a látogatókat. A konferencián és a szűrővizsgálatokon való részvétel is ingyenes. A rendezvény kiemelt támogatója a magyar fejlesztésű Dcont vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft, fő támogatói pedig a Sanofi valamint a Méry termékeket forgalmazó Di-Care Zrt.

Az idei évben valami igazán különleges programmal szerettünk volna készülni, ami ténylegesen felhívja a figyelmet a 2. típusú diabétesz megelőzési és kezelési lehetőségeire. Ezért döntöttünk úgy, az éves konferenciánk beharangozójaként elkészítjük a Cukorbombát, amely segítségével a vállalkozó kedvűek éles helyzetben tesztelhetik ismereteiket” – mondta Füzesi Brigitta a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének az elnöke.

A programokról további információt a következő weboldalon találhat: www.cbe.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.