Cukorbetegség – Erre figyelj a nyaraláson

A nyaralási szezon beindulásával hajlamosak vagyunk kicsit nagyobb hangsúlyt feketetni a strandolásra, lángosra evésre, fagyizásra, és a fogyókúrát, helyes és kiegyensúlyozott táplálkozást felfüggeszteni. Sajnos cukorbetegsége miatt hazánkban közel egymillió ember ilyenkor sem teheti meg azt, hogy a megérdemelt szabadsága alatt szemet hunyjon diétája felett.

Rengeteg jó dolgot nyújt számunkra a nyár, de az önfeledt pillanatokban sem szabad elfeledkezni a szezonban rejlő veszélyekről, különösen akkor, ha valaki cukorbeteg.  A nap, a hő és a páratartalom kiszáradást és hőelvonást okozhat, ráadásul ilyenkor a betegek nem hűthetik le magukat egy finom fagyival vagy egy jéghideg üdítővel. Az alábbi tippek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cukorbetegek is önfeledten élvezhessék a szabadságukat:

 

Még inkább figyelni kell a megfelelő hidratációra: A kevés folyadékbevitel nyáron kiszáradáshoz vezethet. A cukorbetegeknél pedig a megemelkedett vércukorszint következtében megnő a kiszáradás veszélye. Párás és forró körülmények között két-három liter víz napi fogyasztása kedvezően hat nemcsak a betegek közérzetére, de vércukorszintjére is. Kerülni kell a cukros üdítőket, a koffeines italokat valamint az alkoholt. Citrusokkal, uborkával vagy mentával ízesíteni lehet a vizet. Egy meleg nyári napon egy menta tea igazán hűsítő lehet.

víz, folyadék, nyár, kánikula

Foto:123rf.com

Vércukor kontroll és aktivitás: Már a meleg is hatással lehet a vércukorszintre, ezen kívül nyaralás alatt az ember aktívabb és többet mozog, mint otthon. Az izommunka csökkenti az inzulinszükségletet, emiatt célszerű még gyakrabban megmérni a vércukorszintet.

Kánikulában érdemes zárt térben tartózkodni: 11:00 és 15:00 óra között a káros UV sugárzás miatt célszerű nem a napon tartózkodni, főleg azon bőrallergiában szenvedő cukorbetegeknek, akiknél az erős napsugarak kisebb bőrfertőzéseket vagy allergiás kiütéseket okozhatnak. Naptej használatán kívül, hosszú ujjú fehér pamut póló viselése megóvhatja a bőrt a káros sugaraktól.

Védekezz vitaminokkal és antioxidánsokkal: Az olyan nyári zöldségeknek és gyümölcsöknek, mint például a cukkini, uborka, paradicsom, piros gyümölcsök vagy a görögdinnye, magas az A- és C-vitamin tartalmuk, és gazdagok antioxidánsokban, ami segít a szabad gyökök káros hatásainak leküzdésében, hozzájárul az egészséges bőr fenntartásához, és védi a bőrt a leégéstől. Továbbá a jól behűtött dinnye, áfonya, őszibarack vagy nektarin magas víztartalma miatt frissítően hathat egy forró nyári napon.  Gyümölcsök fogyasztásánál a cukorbetegeknek nem szabad elfeledkezni ezek cukortartalmáról, ezért a fogyasztásuk csak korlátozott mennyiségben lehetséges.

Hőguta veszély: A cukorbetegek és más krónikus betegségben szenvedők, mint például a szívbetegek, hajlamosabbak a túlmelegedésre. A tünetek közé tartozik: a szédülés vagy ájulás, túlzott izzadás, izomgörcsök, hideg vagy nyirkos bőr, fejfájás, gyors szívverés és/vagy émelygés. Ha a fenti tünetek bármelyikét tapasztalja, vonuljon egy hűvösebb helyre, igyon folyadékot és keresse fel szakorvosát.

Nézz utána az ételeknek: Cukorbetegeknek érdemes utazás előtt megnézni, hogy a nyaralóhelyén milyen ételekkel és összetevőkkel találkozhat, így már előzetesen meg tudja nézni ezeknek a szénhidráttartalmát.

mandula

Foto: pixabay.com

Tarts magánál egészséges nassolnivalót: Nyaralások, kirándulások során mindig vigyél magaddal valamilyen cukorbeteg-barát nassolnivalót, például a mandula, a pörkölt csicseriborsó vagy az alma, a narancs és a körte is jól eshet ilyenkor.

Viselj kényelmes lábbelit: A cukorbetegeknél különösen fontos a megfelelő lábbeli viselése. Fontos, hogy a lábbeli – azon kívül, hogy kényelmes legyen – rendesen szellőzzön. Győződj meg arról, hogy biztosan ne okozzon vízhólyagot vagy bármilyen horzsolást a lábfejeden. Emellett érdemes pamut zoknit viselni, ami felfogja az izzadtságot.

Keresd fel utazás előtt orvosod: Utazás előtt mindenképpen keresd fel orvosod, és kérj igazolást betegségedről, amivel esetleges felmerülő ellenőrzés esetén igazolni tudod cukorbetegséged. Valamint kérj egy ambuláns leletet, amin fel van tüntetve, hogy milyen készítményeket szedsz.

Ne feledkezz meg gyógyszereidről: Bizonyosodj meg róla, hogy minden gyógyszert bepakoltál a nyaralására. Ügyelj arra, hogy a megszokott időben vedd be gyógyszert. Szerencsére ma már léteznek olyan készítmények, amiket elegendő naponta egyszer szájon át szedni.

 

Ne vegyük felvállról a betegséget, ugyanis Magyarországon a 19-70 év közötti korosztályban 8% felett van a cukorbetegség előfordulási aránya és körülbelül ugyanilyen mértékű a cukorbetegséget megelőző állapotban lévő személyek előfordulása a népességben.   Fontos a diabéteszt már kialakulása előtt komolyan venni, mert 3-ból 1 ember szenved el a betegség kapcsán valamilyen mértékű látásvesztést, emellett a kór háromszorosára növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, s tízszeresére emeli a vesebetegség kialakulásának esélyét. 

Olvasd el ezt is!

Cukorbetegség – Nyáron külön figyelmet igényelnek a lábak

Forrás: Napidoktor.hu