Blogban mondom el…

Toll helyett klaviatúra, napló helyett blog. Ma már lelki bajainknak is lelkes olvasótábora akad a neten.

Az internet világában, ahol a távolságok és az idő megszűnnek létezni, a lelkünket nyomó gondokat, új élményeket és a nap minden történését színes képekkel kiegészítve, aktuális kedvenc slágerünkkel megízesítve oszthatjuk meg a nagyvilággal. Ebben a közegben valóban elavult ötlet tollat ragadva naplót írni.

Megváltozott valóság

Korunk fiataljai, annak ellenére, hogy írni és olvasni még nem tudnak, az internet világában már remekül eligazodnak 4-5 évesen is. Akárcsak a pár évvel idősebbek, akiknek szinte minden szórakozása valamilyen elektronikus kütyühöz kötődik. Szinte természetes, hogy a természetet járva a kamerás telefonjukkal megörökített élményüket néhány perc múlva már minden „közeli” barátjuk láthatja és lájkolhatja.

internet13

Napközben még az iskolapadban töltik az idejüket, de délutánonként már a gép előtt ülve fedezik fel a világot. Barátokat szereznek, ismerkednek, beszélgetnek és szórakoznak. Mivel a számítógép az életük része, így teljesen evidens, hogy a hétköznapi tevékenységük javarészt ehhez köthető.

Naplózott gondolatok a neten

A naplóírás életkori sajátosság. A fiatalok, akik úgy érezték, senki nem értheti meg a lelkükben zajló folyamatokat és megoldhatatlannak tűnő gondjaikat, gyakran vetették papírra a gondolataikat. A kiváltó ok ma is létezik, de akárcsak a közeg, a kamaszok és a gondjaik is átalakultak. Ma már nem papírra és nem feltétlenül önmaguknak írnak.

Blogol az egész világ

Naplót hosszabb, rövidebb ideig szinte minden kamasz ír, viszont az évek előrehaladtával az alkotókedv is csökken. Barátokat, lelkitársakat szerzenek, szerelmesek lesznek és ettől kezdve többnyire velük osztják meg a legmélyebb gondolataikat is.

shutterstock_123924554

A blogok világában viszont a bloggerek nem csak kamaszok, akik úgy érzik, nem érti meg őket környezetük. Blog írására buzdíthat az életünkben bekövetkezett változás. Külföldön töltött évek vagy egy gyermek születése, de emellett bármi más. Létezik blog művészetről, divatról, sportról és a legelképesztőbb tevékenységekről. A sor végeláthatatlan.

Miért tesszük?

Felmerül a kérdés, hogy miért vágynak ennyire az emberek arra, hogy minden gondolatukat és véleményüket megoszthassák ismeretlenekkel és ismerőseikkel egyaránt? Vajon ez a késztetés már korábban is létezett, csak a technikai fejlődésnek kellett utolérnie az emberek akaratát? A valódi csavar a blogok létezésében, hogy miközben összekapcsol mindeket bárkivel a világ bármely pontján és az egyetlen akadályt ebben a nyelv jelentheti, aközben a blogger kiszakad a valódi világból és elmerül egy megfoghatatlan virtuális térben korától függetlenül. Hogy ez megér-e ennyit, azt döntsük el mi.

Forrás: