Virtuális valóságterápiával kezelhetők a fóbiák

Sikert hozott a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikáján a virtuális valóságterápia bevezetése. A kezelés után olyanok szálltak repülőre, metróra szálltak, akik soha korábban nem mertek.

Nemrég fejezték be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikáján az első fóbiás betegek kezelését virtuális valóságterápia alkalmazásával. Olyan pácienseknél alkalmazták a módszert, akik különböző félelmek, fóbiák miatt kerültek a klinikára.

Az első nagyobb kutatás és vizsgálat húsz, repülésfóbiás emberrel foglalkozott – mondta el az M1 Minden Tudás műsorában Simon Lajos, a klinika pszichiátere. A résztvevőket egy új technológiával, a 360 fokos nyomkamera felvétellel tudták a virtuális világban olyan környezetbe vinni, ahol a félelmeik megjelennek. A betegeknek így nem kellett a valóságban próbára tenni magukat, ehelyett beültek egy szobába, ahol megjelent egy 3 dimenziós valósághű videó. Úgy érezhették, mintha a kivetített helyszínen lennének.

„A fóbia egy irracionális félelmet jelent, ami azt jelenti, hogy a betegek olyan helyzetektől, szituációktól, tárgyaktól is félnek, ami veszélyt nem hordoz magában” – tért ki rá Brindza Dóra, a klinika orvosa. – Virtuális valóság segítségével újra és újra belemerülhetnek ezekbe a helyzetekbe, és így tanulhatják meg azt, hogy ez tényleg nem okoz semmilyen veszélyt – tette hozzá.

repülo

A Pszichiátriai Klinika specialitása a szorongásos betegségek kezelése, azon belül is a metró- és a repülési fóbia. A terápia a Semmelweis Egyetem virtuális valóság laboratóriumában zajlik.

Minden terápiás ülés kezdetén a páciens ujjaira helyezik fel a bioszenzorokat, amelyekkel nyomon követik a bőrellenállást és a szívfrekvenciát. Ebből következtetnek a szorongásos szintre, ez a visszajelzés biztosítja a fokozatosságot. Nem bedobják be a beteget egy félelemkeltő helyzetbe, hanem fokozatosan teszik ki annak.

Amikor a betegek idegesebbé, feszültebbé válnak, akkor megnő a szívfrekvenciájuk és a bőrellenállásuk. A film ekkor lelassul, majd leáll. Csak akkor indul újra, ha a páciensek megnyugszanak, relaxált állapotba kerülnek. 10-12 alkalom után a többség már szorongás nélkül végig tudja nézni a filmet.

A gyógyulás a szakember szerint tartós, ami azt jelenti, hogy a terápia után nincs szükség újabb kezelésekre. A most kezelt 20 ember mindegyike bizonyítottan repült azóta. Ebből négyen voltak, akik korábban is felmerészkedtek, de vagy alkoholt fogyasztottak, vagy erős nyugtatót szedtek ahhoz, hogy elviseljék.

A magyarok 25-30 százaléka szenved valamilyen fóbiától, de csak 10 százalékuk fordul orvoshoz segítségért.

Forrás: Hirado