Virág helyett adomány – így ballagnak idén a diákok!

Több, mint 700 középiskolás diák arra kéri rokonaikat, barátaikat, hogy a ballagásra szánt virágok árának egy részét fordítsák inkább maradandó, jótékony célra és segítsék közösen a fogyatékos fiatalokat. Az akció neve KézenFogva Ballagunk!

Évente közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban.Vajon mennyit költünk ilyenkor virágcsokrokra, lufikra, amit néhány napon belül kidobunk, elfelejtünk…

A KézenFogva Alapítvány tavaly indította el a kezdeményezést körülbelül 70 diákkal, idén már több, mint 700 diákkal folytatódik a hagyomány. A program felelősen gondolkozó diákok számára indult, akik a ballagást megelőző napokban, hetekben rokonaiktól, ismerőseiktől azt kérik, hogy a ballagásukra szánt csokrok legyenek 2-3 szállal kisebbek. A meg nem vásárolt virágok árával pedig támogassák a Kézenfogva Alapítványon keresztül azokat a fogyatékos fiatalokat, akiknek továbbtanulásához, vagy nyílt munkaerő piacon való elhelyezkedéshez különleges/egyedi képzésre van szükségük.

Alapítványunk 24 éve dolgozik a fogyatékos emberek és családjaik életének élhetőbbé tételéért. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos fiatalokat képzésekkel és egyéb felkészítő programmal segítsük munkához jutni és így önálló életet kezdeni. A továbbtanulás vagy éppen a munkakeresés egy egészséges fiatalnak is kihívás, a fogyatékos fiatalok számára viszont egy mérhetetlenül nehéz küldetés. Tízből nyolcuknak nem is jut ma munka Magyarországon. A KézenFogva Alapítvány azért dolgozik, hogy ez ne így legyen. Ebben segítenek most a ballagó diákok, és mindenki, aki melléjük és mellénk áll.

http://www.kezenfogvaballagunk.hu/ Itt lehet megismerni a már csatlakozott középiskolákat és diákjait! Az oldalon bárki adományozhat és ezzel támogathatja a fogyatékos fiatalokat néhány szál virág árával.

Forrás: https://napidoktor.hu/index