Veszélyes gyerekruha: fulladást is okozhat!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzése során 101 féle, csaknem 800 gyermekruháról derült ki, hogy a nem megfelelő húzózsinórok miatt súlyos kockázatot jelentenek a gyermekekre, ezért a hatóság elrendelte a termékek kivonását a forgalomból.

Az NFH hétfői közleménye szerint bevásárlóközpontokban, áruházláncokban, szaküzletekben, piacokon és egyéb kiskereskedelmi egységekben is ellenőriztek.

A mostani ellenőrzésen kifogásolt termékeken túl a hatóság munkatársai 72 féle, 358 olyan gyermekruhát is találtak, amelyek forgalmazását már korábban betiltották.

A szakemberek a vizsgálatot szabvány alapján végezték, amely a különböző korcsoportoknál megengedett húzózsinórok alkalmazását is szabályozza. A szabvány figyelembe veszi a gyermekek életkorát, a gyermekek korával és fejlettségével összefüggő szokásos viselkedésüket és tevékenységüket, valamint a baleseti statisztikákat is.

gyerekruha

A húzózsinórok és a zsinórvégződések nem megfelelő kialakítása miatt a kifogásolt termékek használata során fennállhat a balesetveszély, a fojtás, illetve a szemsérülés kockázata. Több vizsgált ruhadarabnál a biztonsági hiányosságok halmozottan fordultak elő – ismertette a fogyasztóvédelmi hatóság.

Mivel a kifogásolt termékek súlyosan veszélyeztethetik a csecsemők és kisgyermekek egészségét, azok további forgalmazását a kormányhivatalok azonnali hatállyal megtiltották, és elrendelték forgalomból való kivonásukat, illetve visszahívásukat – közölte az NFH.

Forrás: MTI