Változó felhőzet és hidegfront jellegű hatások várhatóak

Az ország nyugati harmadán változó lesz a felhőzet – zömmel fátyolfelhős lesz az ég -, míg középen és keleten többnyire erősen felhős idő várható, és csak rövid napos időszakok lehetnek.

A nap első feléig főként még a keleti területeken lehet néhol gyenge havazás, hószállingózás. A Nyugat-Dunántúlon és néhol északkeleten élénk lesz az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7 fok között várható, a Dunántúlon lesz a leghidegebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

A csapadékos időt hozó mediterrán ciklon frontjai ugyan nem érik el térségünk, ám a magasban hideg levegő érkezik fölénk, emiatt azok, akiknek a neuro-hormonális rendszere nem működik „olajozottan”, hidegfront jellegű változásokat tapasztalhatnak. Ilyen változás lehet a fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás, vérnyomás csökkenése. Ezért a közlekedésben résztvevők fokozottabban figyeljenek!

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Kezdetben több, majd kevesebb lesz a felhő, az időszak második felében több órára kisüt a a nap. Eleinte néhol hószállingózás elfordulhat, majd csapadék nem várható.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, -5 fokról -4, -10 fok közé csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +7 fok között változik, a hétvégén lesz a hidegebb.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 6. 4,0 °C +2,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 17,5 °C (2004) legalacsonyabb hőmérséklet: -19,7 °C (1954)

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.