Univerzális gyógyszer nincs a daganatos betegségekre, de tehetünk ellenük

A világon évente mintegy 14 millió új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és több mint nyolcmillióan halnak meg emiatt.

Magyarországon az összes haláleset egynegyedét okozzák a daganatos betegségek. Az áldozatok fele megmenthető lenne, ha az elváltozást idejében felismernék és megfelelően kezelnék. Ma van a rákellenes világnap.

A rák gyűjtőfogalom: több száz különböző szövettani típusú, különböző biológiai viselkedésű és különböző szervekre lokalizálódó megbetegedést – kóros sejtburjánzást: daganatot – fed, így kezelése, gyógyítása is sokféle, univerzális gyógyszere nincs.

Az első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá Párizsban a betegség elleni összefogásra felszólító dokumentumot – ekkortól datálható a rákellenes világnapok sora.

A férfiak veszélyeztetettebbek

Egy Eurostat-jelentés szerint a daganatos betegségek végzetesebbek a férfiaknál, mint a nőknél. A férfiaknál a tüdő-, a nőknél pedig a mellrák a legelterjedtebb. A halálos kimenetelű megbetegedések legnagyobb része, 21 százaléka a tüdőrák számlájára írható, ezt a végbélrák követi 12 százalékkal, majd a mellrák 7, valamint a hasnyálmirigyrák és a prosztatarák 6-6 százalékkal.

terepfutas-2

Szlovéniában a legrosszabb a helyzet

Az uniós arányokat tekintve Szlovéniában okozza a rák a legtöbb ember halálát. Hollandiában 31, Írországban 30 százalék az arány, Magyarország pedig a középmezőnyben helyezkedik el 26 százalékkal. A rákos halálesetek aránya Bulgáriában (17 százalék) és Litvániában (19 százalék) a legalacsonyabb.

Csodaszer nincs, de a sport sokat segít

A rendszeres mozgás, a sport csökkenti a rák kockázatát – mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke nemrég az M1-en. Az elnök szerint nemcsak a megelőzésben, de a gyógyításban is jelentős szerepe van a rendszeres mozgásnak: 30-40 százalékkal növeli a gyógykészítmények hatásfokát a sport.

A megelőzésben ugyanakkor nagy szerepe van a rendszeres szűrésnek és a helyes táplálkozásnak is – fűzte hozzá.

Pontokba szedték a lényeget

Az elmúlt száz évben nagy fejlődésen ment keresztül az orvostudomány a daganatos betegségek kezelésében, azonban a megelőzés még midig az egyik legfontosabb lehetőség. Az Európai Rákellenes Kódex is ennek az érdekében íródott az Egészségügyi Világszervezeten belül működő Nemzeti Rákkutató Ügynökség és az Európai Bizottság közös munkájaként.

A több mint harmincéves kiadvány a bizonyítékokon alapuló orvoslás jegyében megújult, de a célja változatlan: tájékoztatni az embereket azokról a lehetőségekről, amikkel ők maguk vagy családtagjaik tehetnek a daganatok kialakulása kockázatának csökkentése érdekében.

A kódex egy olyan javaslatcsomag, amelynek megalkotásakor a szakemberek figyelembe vették a rendelkezésre álló legfrissebb, tudományosan alátámasztott bizonyítékokat, és az életmód megváltoztatására ösztönző tanácsokat. 12 pontba szedték a legfontosabb szempontokat, melyek megtartásával az évek, vagy akár évtizedek múlva fenyegető daganatos betegség kialakulásának kockázata csökkenthető.

A felsorolásban szó van a dohányzásról történő leszokásról, az egészséges testsúly megtartásáról, a testmozgásról, a megfelelő táplálkozás fontosságáról, az alkoholfogyasztás veszélyeiről, a túlzásba vitt napozás ártalmairól, valamint a szűrések fontosságáról. Utóbbiban felhívják a figyelmet, hogy az életkor előrehaladtával rendszeresen részt kellene venni a különféle szűrőprogramokban, hiszen a korai felismeréssel egyenes arányban nőhet az adott kezelés sikeressége.

Statisztikai adatok szerint hazánkban csak a lakosság 30-40 százaléka jár valamilyen szűrővizsgálatra.

Forrás: Hirado