Tücsi: „Az első időszak nagyon nehéz volt egyedül”

Most pótolják Sofival és Narával a kimaradt pillanatokat

Szinte virágzik a boldogságtól Tücsi, aki alig két hónapja adott életet kislányának. A csinos anyuka kicsattanó formában sürög-forog, pedig nem ritka, hogy éjjelente órákig ébren van a frontok alatt nehezen alvó Narával.

Örömét azonban az éjszakázások sem vehetik el, főleg, amióta kedvese, Sofi is minden percét a családjával töltheti.

„Elfogult szülő vagyok, de Nara tényleg nagyon jó baba. Nagyon szociális, barátkozós, több helyre is magunkkal vittük már” – árulta el Tücsi, aki kislányával és Sofival együtt érkezett meg a Czeizel Intézetbe. – A háromtájas csecsemőultrahang már a harmadik rutinvizsgálat, amin részt veszünk Narával. Mosolyogva kokettál az orvosokkal is, nagyon jól viselkedik. Én pedig tudom, hogy itt jó kezekben van.”

Tücsi őszintén mesélt arról is, hogy küzd meg az első időszak kihívásaival.

Négy hónapja nem aludtam át egy éjszakát sem, ez most már kezd egy kicsit hiányozni. Szerencsére nem kell óránként felkelnem, viszont a frontok miatt most előfordul, hogy Nara két-három órát egyhuzamban ébren van. Azért ez eléggé megvisel, főleg úgy, hogy nem vagyunk korán fekvők, miután elalszik a baba, még eszünk, beszélgetünk, e-mailekre válaszolunk” – osztotta meg a csinos műsorvezető. – „Az első időszak nagyon nehéz volt egyedül, Sofi többször is elutazott meccsekre, két hetet Kazahsztánban is töltöttek. A nyári időszakban viszont szünetet tartanak, így akár egész nap együtt tudunk lenni. Mindenből kiveszi a részét, a fürdetés kapcsán szoktuk mondani, hogy Nara egy négykezes wellness-szolgáltatásban vesz részt. Most be tudjuk pótolni az első pár hetet, amikor Sofi nem tudott intenzíven velünk lenni.”

Így nem csoda, hogy a család már alig várja, hogy ténylegesen beköszöntsön a nyár és a jó idő.

„A nyaralás kapcsán azt hittük, majd elrepülünk valahova hármasban, de a legutóbb egy kétnapos program alkalmával is telepakoltuk a baba dolgaival az autót, nem hinném, hogy így fel tudnánk szállni egy repülőre” – fűzte hozzá nevetve Tücsi. – „Horvátországot terveztük be, ott Nara is nagyon jól érezné magát, és kocsival is megközelíthető. Születése óta rengeteget sétálunk vele, nagyon szeret kint lenni, akkor is, ha ébren van és akkor is, ha alszik. Már most látszik, hogy a kislányunk imádja a napsütést, ebből a szempontból teljesen rám ütött.”

Forrás: https://napidoktor.hu/index