TTEKG: be sem kell mennünk vizsgálatra, interneten keresztül végzik az EKG mérést

Mára már mintegy 100 magyar háziorvosi praxisban használják a TTEKG (transztelefonikus EKG) távdiagnosztikai rendszerét. A szakorvosi távkonzultáció a mentőellátásban történt teljes körű bevezetése után az elmúlt évtől már az alapellátásban dolgozó háziorvosok számára is elérhetővé vált.

A TTEKG lényege, hogy a rendelőből vagy a beteg lakásából Bluetooth, illetve Internet kapcsolattal küldött EKG jeleket a szívcentrum kardiológus szakorvosa azonnal kiértékeli, majd konzultál a beteg mellett lévő szakemberrel a további teendőkről.

Az okoseszközre telepített „Mobil Klinika” alkalmazás lehetővé teszi a háziorvos számára, hogy az elküldött EKG-t maga is elemezze, továbbá a korábbi EKG-kat és az újabb felvételeket is megjeleníti, összerendezi és archiválja úgy, hogy egy védett web-felületen keresztül bármikor hozzáférhessen betege kiértékelt EKG-jához.

Az akut ellátásban történő telekardiológiai konzultáció a háziorvos és a kardiológus szoros együttműködését eredményezi, amely növeli a diagnosztikai pontosságot, a terápiás hatékonyságot és ezzel bizonyítottan javítja a gyógyulási esélyeket is.

A TTEKG rendszere országos lefedettséggel működik, a hívásokat 17 kardiológiai központban fogadják, a nap 24 órájában. A háziorvosok kardiológiai telekonzultációját az egészségbiztosító finanszírozza.

Forrás: https://napidoktor.hu/index