Többnyire felhős lesz az ég, néhol záporokkal – hidegfronttal

Eleinte erősen felhős lesz az ég, gyenge eső, zápor az Északi-középhegység térségében és attól keletre, valamint a Dunántúl nagy részén fordulhat elő.

Napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, de a déli óráktól képződő gomolyfelhőkből nagyobb számban az ország északi felén alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatarok. A nyugatias szél többfelé élénk lesz, északkeleten és zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Egy hidegfront hullámzik át felettünk, így az arra érzékenyek szervezetét terhelheti meg jobban az időjárás. Legáltalánosabb panaszként náluk fejfájás, migrén és szédülés jelentkezhet. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi panaszok, ingadozhat a vérnyomás.

felhoseg_idojaras

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szombat délutántól hétfő reggelig sokfelé várható ismétlődő eső, zápor, helyenként zivatar. Hétfőn felszakadozik a felhőzet, és már csak elszórtan valószínű záporeső.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 80 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején és végén 22 és 27, közte általában 18 és 23 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. június 8. 18,6 °C -0,9 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 33,5 °C (2003) legalacsonyabb hőmérséklet: 4,8 °C (1962)

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.