Tippek és tanácsok lakótér bővítéshez

Egy felmérés szerint a magyar otthonok többségében a tetőteret szinte csak tárolásra használják annak ellenére, hogy egy nagyobb otthon vásárlásához szükséges összeg töredékéből kényelmes lakótérré alakítható.

Fogadjátok szeretettel partnerem, a VELUX lakótér bővítési tippjeit, és a lehetőségeink mérlegelését. Hasznos tanácsok és szempontok következnek!

Egy tetőtér-beépítés fajlagos kivitelezési költsége a meglévő tetőszerkezet, a födém és a ház alapozásának állapotától, illetve a tulajdonosok igényeitől függően nagyon változó lehet, kb. 150 ezer és 200 ezer Ft/m2 közé esik. Ezzel szemben egy új családi ház kivitelezési költségei m2 alapon számolva 250.000 Ft-ra rúgnak. A megtakarított pénzt akár a tetőtér berendezésére is fordíthatjuk. Ráadásul a „felfelé terjeszkedéssel” és minőségi tetőtéri ablakokkal olyan helyiségeket hozhatunk létre, ahol egész évben sok a természetes fény, így jóval kevesebb a mesterséges világítás, illetve kiválóan szellőztethető.

Az építkezési kedv megindulásával a telekárak is elkezdtek emelkedni, a CSOK támogatások hatására pedig ez a folyamat állandósulni látszik. Ebből az következik, hogy érdemes átgondolni a költözés helyett is az otthonunk bővítését. Az a tény is emellett szól, hogy egy későbbi eladáskor az ingatlanunk értékét nagyban befolyásolja a ház telekhez viszonyított mérete, illetve az épület környezetbe illeszkedése.

Az épület oldalirányú bővítésével a nagyobb alapterület ellenére is veszíthet az ingatlan az értékéből, hiszen csökken a környező zöld felület. Ezzel szemben a tetőtér lehetőséget ad arra, hogy nagyban megnöveljük életterünket úgy, hogy ez nem megy a környezet rovására, megmarad mindennapi használatra a kert. Ezen felül a tetőtér megfelelő mennyiségű és méretű tetősíkba illeszkedő ablakkal megteremti a kapcsolatot a külvilággal és felhelyez bennünket a magasba, minden más fölé, így távol kerülhetünk az utcai zajoktól, a szagoktól és a szmogtól.

Amennyiben új családi ház építésére adjuk a fejünket, akkor is számoljunk a beépített tetőtérrel. Ha családalapítási szándékkal építkezünk, felcseperedő gyermekeinknek meg tudjuk adni a saját szobát. Számoljunk azzal is, hogy a gyerekek nagyon hamar felnőnek és elérik azt a kort, amikor saját birodalomra lesz szükség – ha készen áll a beépített tetőtér, akkor minimális beavatkozással bárhogy alakíthatjuk a felső szintet.

Ha házat vásárolunk és azt tapasztaljuk, hogy nincs beépítve a padlástér, mindenképpen egyeztessünk egy szakemberrel, aki ilyen szemmel is átvizsgálja kiszemelt otthonunkat. Meglévő családi házunk bővítése esetén egyértelműen a legjobb megoldás a tetőtér beépítése. Megfelelő tervezéssel, minőségi anyagok használatával és hozzáértő szakemberrel történő közös munka esetén akár 2-3 szintet is tudunk növelni a ház energetikai besorolásán, ami kevesebb energiapazarlást és több megmaradó családi büdzsét eredményez.

Nem utolsó szempont, hogy a beépítés jóval kevesebb időt vesz igénybe és kevesebb felfordulással jár, mint egy építkezés, vagy egy költözés. Elképzelhető, hogy lesznek olyan periódusok a kivitelezés során, amikor nem tartózkodhatunk otthon, de ezek jellemzően nem hosszú időszakok. Ha beépítjük, vagy átalakítjuk a tetőterünket, fontos, hogy gondosan tervezzük meg azt, hiszen a tetőtér nem egy statikus tér, a jövőben is meg kell felelnie aktuális igényeinknek – javasolják a VELUX szakértők.

A tervezésnél vegyük számításba a későbbiekben esedékes átalakításokat is, akár egy teljesen önálló, tetőtéri lakás leválasztását. A megfelelő szakemberek megtalálása, az időzítések és a költségek megtervezése és beosztása, majd a beépülő anyagok kiválasztása nagy feladat. Éppen ezért fontos, hogy olyan mesterekkel dolgozzunk, akik jártasak a minőségi építőanyagok és nyílászárók világában.

A tetőtér két legfontosabb pontja a megfelelő szigetelés és a kiváló tetőtéri ablakok – ha ezek nincsenek megfelelően kiválasztva, akkor akármilyen gondosak is voltunk, a végeredmény nem, vagy csak rövid ideig fog megfelelően szolgálni bennünket.

Több, mint 20 éve dolgozik VELUX tetőablakok beépítésével és karbantartásával Kis Attila. Hosszútávon minden új és meglévő tetőtérbe 3-rétegű üvegezéssel ellátott VELUX Standard Plus tetőtéri ablakokat ajánl, mert ezeknek az értékei már most megfelelnek a 2020 utáni energiakövetelményeknek. Ha érdekel a téma, mert bővítés, vagy tetőtér felújítás előtt állsz, tudj meg többet szakértőjüktől, nézz példákat: velux.hu oldalon.

Forrás: Inspirációk