A tetőtér-beépítés alapszabályai

Nemrég, kaptam egy olvasói levelet, amiben arról kérdezett egy fiatal pár, hogy hogyan tudnák a legkisebb költséggel növelni életterüket. Családalapítás előtt álltak és tudatosan, előre szerették volna jól átgondolni , melyik lenne a legjobb döntés esetükben.

Mi szól a költözés, és mi szól a hozzáépítés, vagy a tetőtér-beépítés mellett.

Végül elvetették a költözést, illetve a telekrajzi szabályozás miatt a hozzáépítést is, így maradt a tetőtér-beépítés. Ennek kapcsán viszont rengeteg kérdés felmerült bennük, hogy mire érdemes figyelni, aminek válaszait megosztom Veletek is, íme 5+1 fontos tanács, amit érdemes megfogadnotok tetőtér beépítés esetén.

tetőtér-beépítés tippek
1. A kivitelezés megkezdése előtt szakemberrel feltétlen vizsgáltassátok meg a tetőszerkezet állapotát, a födém szerkezetét és teherbírását, valamint a ház alapjának teherbírását. Ez utóbbi kettőt sokan elhanyagolják, de rengeteg olyan ház van sajnos Magyarországon, aminek nem megfelelő az alapja, vagy a födémszerkezete, és tetőtér ráépítést már nem bír el. Azt gondolom, hogy nincs arányban a kockázat a beruházással, tehát egy statikus szakembert pár tízezer forintért kihívhatunk, és ellenőrzi ezt nekünk, míg ha ráépül a tetőterünk egy akár több milliós beruházás után, és nem bírja a ház szerkezete, akkor nagyon pórul járunk.
2. Jó ha azzal is tisztában vagyunk, hogy bizony lehetnek olyan napok, amikor nem tartózkodhatunk a házban az építkezés alatt, illetve azzal is érdemes számolni, hogy nem egy perc alatt készül el , vagyis a tetőtér beépítése időigényes, pár hónapot kell kalkulálnunk rá, függően attól, mennyire változtatunk a tetőszerkezeten.
 3. Amennyiben az épület statikai szerkezetét nem módosítjuk, illetve a tetőszerkezetét sem, akkor nincs szükség építési engedélyre. Ennek ellenére érdemes utánajárni, hogy az átépítés megkívánja-e a hatósági engedélyt, mert ez területenként változó, a helyi hatósági irodába érdemes bemennetek, az építésügyi osztályra.

tetőtér-beépítés tippek
4. Szakemberrel közösen készítsünk egy költségbecslést, így nem érhet bennünket meglepetés. Sőt! És ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni: legalább 2 vállalkozótól kérjetek ajánlatot a beépítésre, amik tartalmazzák a műszaki paramétereket is, mert akkor nem csak megtakaríthattok ezzel a jobb ajánlatot választva, hanem utólag is számonkérhető, hogy mit milyen minőségben készítenek el.
5. A kivitelezés során érdemes minőségi építőanyagokat használni, mert a fő elemeket a későbbiekben nehéz és igen költséges cserélni. Gondolok itt az építési szerkezeti anyagokra, vezetékekre, ablakokra, burkolatokra. Legalább 20 évre tervezzétek, és olyan gyártót válasszatok, akit ismertek, és várhatóan nem tűnik el a piacról 1-2 év múlva. A piacon régóta jelen levő gyártók igyekeznek a minőségi termékeikkel folyamatosan elnyerni a vásárlók bizalmát, ezért sokkal kisebb a kockázata egy esetleges minőségi kifogásnak.
A komfortos lakótérhez nélkülözhetetlenek a kiváló minőségű ablakok is, amelyekkel megelőzhetjük a párásodást, a penész kialakulását, illetve a levegőtlenséget. Biztos vagyok benne, hogy ismertek olyan családot, aki folyamatosan küzd a penészedéssel, párásodással. A tetőtérben nem találkozunk a talajból felszivárgó vízzel, sokkal inkább fenyeget a veszély, hogy a háztartási pára beszorul. Ennek két fő oka lehet: nincs megfelelő párafékező réteg a tetőszerkezetben, illetve a nyílászárókon nincs szellőztető funkció. Ezért érdemes minőségi nyílászárót vásárolni szerintem, mert annak többek közt beépített szellőztetője is van. Itt ajánlom figyelmetekbe egyik régi partnerem a VELUX tetőtéri ablakait, mely számos előnnyel rendelkezik a szellőztetőn túl. A VELUX redőnyök télen akár 14%-kal javítják a tetőtéri ablak hőszigetelési képességét, nyáron pedig árnyékolójuk használatával akár 5 fokkal hűvösebb lehet a tetőtér.

Forrás: Inspirációk