Zöldborsó, amit éretlenül szeretünk!

A zöldborsó a táplálkozásunk egyik alappillére. Nem csak a sokoldalú felhasználhatósága, hanem az egyszerű termesztése miatt is.

Valamennyi család étrendjének alapja a zöldborsó.

Cukor is, zöld is, hüvelyes is és legalább úgy ragaszkodunk hozzá, mint a borsó a héjához.

A hüvelyben megbújó zsenge szemeket akár nyersen is fogyaszthatjuk – ahogyan azt eleinte is tették -, de csupán a képzeletünk szabhat határt a felhasználási módoknak.

Egyszerre készíthetünk belőle elő- és főételt, esetleg salátát. Amennyiben saját magunk szeretnénk megtermeszteni a zöld harapnivalót, akkor sem kell aggódnunk, ugyanis a zöldborsó nem válogat a talaj és az időjárások között sem. A zöldborsónak több fajtáját ismerjük, melyek mindegyike termeszthető az egész ország területén. Nem viseli meg a hideg és vízigénye sem túlzottan nagy, mivel gyökérzete mélyre kúszik.

Tavasszal vetjük el, általában március közepén. A betakarítás időpontjának kiválasztása viszont nehezebb feladat, mivel a szemek érés után gyorsan elkezdenek keményedni, illetve az élősködök is szívesen csemegéznek az édes zöldségből. Többnyire júniusban veszi kezdetét a válogatás a megfelelő hüvelyek között.

borsó

A rafinált szemek ugyanilyen játékosak, ha otthon szeretnénk őket megfőzni. Eleinte fokozatosan puhulnak, ám ez után ismét keményedni kezdenek. Ennek megelőzésére mentalevéllel együtt szokás a lobogó vízbe tenni az apró szemeket.

Ha inkább vásároljuk a zöldborsót, a legjobb, ha a héja alapján döntünk.

Az a növény, amelyiknek kemény, hibás vagy kevésbé élénk a színe, semmiképpen ne vigyük haza. Persze megkönnyítheti a dolgunkat, ha eleve héj nélkül vásároljuk, például fagyasztott formában.

Érdekesség, hogy a számunkra érett borsó még igazából éretlen. Valójában sárga és száraz, mire eléri a teljes érettséget.

Mi mégis a zöld és zsenge szemeket fogyasztjuk, melyek bővelkednek B1- és B2-vitaminban, illetve karotinban. Fehérjetartalma rendkívül magas, eleinte főleg ezért vált népszerűvé.

Mivel sok szénhidrát van benne, az alakjukat félő hölgyek mellőzik étrendjükből, akárcsak a burgonyát. Ennek ellenére nem kell aggódnunk, ha zöldborsóval tömjük tele a pocakunkat, mert a magas kalóriaszámot ellensúlyozza, hogy a zöldség szerfelett egészséges.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.