Kurkuma – segít a szélütés után

Állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy egy kurkumából kivont vegyület segíti az agysejtek regenerálódását szélütés után.

Korábbi vizsgálatok is jelezték már, hogy a curry és a kurkuma jellegzetes élénksárga színét adó vegyület, a kurkumin gyulladást gátló és antioxidáns tulajdonságokkal bír.

Egyes tanulmányok arra is utaltak, hogy rákellenes hatása lehet, csökkenti a meglévő tumor méretét, illetve ritkábban alakul ki daganatos betegség azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kurkumin tartalmú ételt, ezen kívül májvédő hatású, mert csökkenti a májsejtekben a krónikus gyulladást.

kurkuma2

A mostani kutatásban Paul Lapchak, a Cedar-Sinai orvosi központ munkatársa csoportjával azt vizsgálta, segíti-e a vegyület az idegsejteket ellátó útvonalak helyreállítását szélütés után.

Mint elmondta, amikor a szert a szélütést követő egy órán belül megkapták a kísérletben szereplő nyulak, kevésbé romlottak motoros funkciók a szélütést követően. Ez az időtartam az ember esetében három órát jelent.

A hibrid vegyület – melynek jele CNB-001 – átlép az agy-vér gáton, gyorsan szétoszlik az agyban, ahol azután az idegsejtek túlélésében szerepet játszó, kritikusan fontos folyamatokat moderálja.

Forrás:


2 hozzászólás

    • Kovacs Lívia

      Köszi az infót tényleg érdekes