Szombattól zárt tereken kötelező a maszk

Szombattól ismét kötelezővé tette a kormány a zárt terekben a maszkhasználatot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a kormányinfón.

Gulyás Gergely közölte azt is, hogy kötelezővé tették a harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak. Ennek elrendelését tervezik az államigazgatásban is – jegyezte meg. Hozzátette: továbbra is védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket.

A maszk viselése működik – Nagyszabású koronavírus-tanulmány demonstrálta

    
A szolgáltatások esetében a maszkhasználatról azt mondta, mindenhol kötelező a maszk viselése, ahol egy üzlethelyiségben rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban az igazgatókat jogosítják fel, hogy döntsenek a maszkviselésről – ismertette.

    
A maszkhasználat alól kivételt jelentenek az irodák és a sportolás céljára szolgáló helyiségek – mondta.

Látogatási tilalom, maszk viselet – ma eldől milyen szigorítások várnak ránk

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.