Szex – 8 trükk, amivel ágyba csalhatjuk a párunkat

Jó hír a férfiaknak, hogy nemcsak az ő fantáziájuk piszkos, sőt, egy felmérés szerint a hölgyek közel fele gyakrabban szeretne hemperegni az ágyban, mint azt a pasik hiszik.

Felvértezve ezzel az értékes információval, itt az ideje megtervezni, mivel is járulhat hozzá egy férfi a gyakoribb ágytornához, úgy, hogy a nő is ki legyen éhezve a szex nyújtotta élvezetre?

1. Szexi sms-ek

Egyszerűnek tűnik, mégis hatékony ötlet. A hölgyeknek több ideig tart, amíg a megfelelő hangulatba kerülnek, tehát ha egy kellemes estét tervezünk eltölteni együtt, érdemes már a nap folyamán, korábban felkelteni az érdeklődésüket.

Egy túlfűtött üzenet megteszi a hatását, a szexting pedig nagyon izgató tud lenni a kedves számára. Ha ehhez még olyanokat is írunk, mennyire vágyakozunk az ízére, biztos a siker…

2. Beszéljünk!

Senki sem szeret szexelni olyasvalakivel, aki egész idő alatt csendben van – hallassuk a hangunkat. A piszkos beszédet a nők többsége szexinek tartja (persze, ha tudjuk, hogy nem ilyen a hölgy, ne erőltessük!). A sóhajok, nyögések őt is komoly izgalomba hozzák, de ha csak suttogunk a fülébe, az is megteszi a hatását!

szerelem

3. Csak lassan

Az izgalom nem akkor kezdődik, amikor belépünk a hálószobába, és a levetkőzés egy nő számára nem egyenlő azzal, hogy készen áll a szexre. Sokkal izgatottabb állapotba kerülhet, ha a férfi lassan vetkőzteti és csókokkal halmozza el meztelen bőrét. A nőknek szükségük van arra, hogy relaxált állapotban vágjanak a szexbe, a hangulat igen fontos számukra. 4. Különleges helyek

A nyak csókolgatása mindig előnyös, ha gyorsan fel akarjuk izgatni a hölgyet, de az olyan helyekre is érdemes figyelmet fordítani, mint a kezek, ujjak – csókolgassuk, nyalogassuk őket. Mindez a nemi vágy felkeltésében nagy szerepet játszik, ugyanis az ujjak közének nyalogatása a nő számára a lábak közti “tevékenykedést” vetíti előre.

5. Ha tudja, hogy neki is jó lesz

A hölgyek sokkal nyitottabbak a szexre, ha tudják, hogy saját igényeik is ki lesznek elégítve. Tehát minden férfi jól jár, ha először a nőt juttatja élvezethez, és nem saját igényeire koncentrál.

Nem bánjuk meg, ha az orális szex előtt rövid ideig időzünk ajkunkkal egy-egy erogén zónán, így a nyakon, füleken, a comb belső felén. Abszolút felpörgeti a nőt!

6. A nő legyen tisztában értékeivel

Ha a pasi azt szeretné, hogy a nő is a lehető legjobban ráhangolódjon a szexre, sose felejtse el dicsérni őt – mutassa ki, mennyire odavan a testéért. Egy tanulmány szerint azok a nők, akik elégedettnek érzik magukat a testükkel és nemi szervükkel, sokkal nyitottabbak az orális szexre és több orgazmust is érnek el.

szex10

7. Ne kérjünk lépésről-lépésre segítséget

Noha a kommunikáció igen fontos a jó szexhez, az mégsem járja, hogy amikor már a dolgok kellős közepén vagyunk, lépésről-lépésre útmutatást kérjünk a nőtől, hogyan jó neki – ez ugyanis nem valami izgató. Ráadásul a nő nyomást kezd érezni magán, azt hiheti, hogy valami teljesen új és bizarr választ várnak tőle, miközben ő csak a pillanatot akarja élvezni.

A kísérletezgetés, majd az érdeklődés, hogy amit éppen csinálunk, hogyan esik a nőnek, sokkal jobb ötlet.

8. Főzzünk!

Meglepő lehet ez utolsó tanácsként, de tény, hogy a hölgyeket elbűvöli, ha egy férfi főz is a kedvükért, hogy megteremtse az ideális esti hangulatot. Semmiképp se nehéz vacsorával álljunk elő, a könnyed és szexi menü sokkal “ágyba csalogatóbb”. A vörösbor és a csokoládé például ne hiányozzon.

Forrás: https://napidoktor.hu/index