Szerencsen minden harmadik gyermek súlyfölösleggel küzd

Lezárult a GYERE program első szakasza Szerencsen. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) program-eleji felméréséből kiderült, hogy a 6-12 éves korosztályban a vizsgált gyermekek harmada súlyfölösleggel rendelkezik. Az MDOSZ 2014-ben indította el a GYERE (Gyermekek Egészsége) nevű programját Magyarországon, amely a gyermekkori elhízást kívánja megelőzni, illetve visszaszorítani.

Minden harmadik gyermek súlyfölösleggel küzd az idén Szerencsen végzett felmérés szerint, melynek eredményei közül kiemelendő, hogy a 7 éves fiúk hozzávetőlegesen 40 százaléka, míg a 11 éves lányok csaknem fele küzd túlsúllyal, ami meglehetősen riasztó arány. Ezzel együtt az alultápláltság is jól mérhető jelenség a gyerekeknél: a felmérésben résztvevő 11 éves lányok több mint 12 százalékánál ezt állapította meg a felmérés. A több mint 700 főt érintő szerencsi felmérésben 18,8 százalékot ért el a túlsúlyos gyermekek aránya, míg az elhízottaké 14,2 százalékot tett ki, vagyis a vizsgált gyerekek 33 százaléka súlyfelesleggel rendelkezik.

Az MDOSZ – szakmai vezetőként – 2014-ben Dunaharasztiban indította el hazánkban a nemzetközileg EPODE néven ismert, a francia kezdeményezésű, az Európai Bizottság által is támogatott egészségfejlesztő projektet, amely a gyermekkori elhízást kívánja megelőzni, illetve visszaszorítani. „A GYERE program a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata, az EPODE keretein belül valósul meg Magyarországon is. A módszer hatékonysága abban rejlik, hogy a program során a gyermekeket közvetlenül, illetve a lakóhely, az iskola és a családi normák pozitív befolyásolása révén segítjük a helyes táplálkozás, aktív életmód elsajátításában.” – nyilatkozta Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke.

Caramel_GYERE_NAP

2015 októberében Szerencsen is elindult a GYERE, mely a városban a Nestlé az Egészséges Gyermekekért Program támogatásával valósul meg. A Dunaharasztiban végzett felmérés adataival összehasonlítva érezhető eltérések mutatkoznak a szerencsi adatokban. A dunaharaszti gyermekek körében hozzávetőlegesen öt százalékkal magasabb a normál tápláltságúak, és nagyjából 7 százalékkal alacsonyabb – vagyis fele akkora – az elhízottak aránya, mint a szerencsi gyermekeknél. Az alultápláltak és enyhén túlsúlyosak aránya viszont hasonló a két városban.

A projekt részeként rendezték meg vasárnap Szerencsen a GYERE Napot, ahol – egyéb programok mellett – Béres Alexandra tartott mozgás-foglalkozást és Caramel adott koncertet. A rendezvényen táplálkozási-dietetikai tanácsadást is igénybe vehetnek a vendégek, valamint arcfestést, csillámtetoválást és lufihajtogatást, továbbá interaktív játékteret is kipróbálhattak a látogatók. A városban hat intézményt, összesen 2259 gyereket vontak be a GYERE programba, azaz a város teljes 0-18 év közötti lakosságát. A helyi közétkeztetéssel egyeztetve márciustól a GYERE menü is elérhető a szerencsi oktatási, nevelési intézményekben.

„Ez a kutatás hasonlóan elszomorító képet mutat, mint az MDOSZ és a Nestlé tavalyelőtti kutatása, mely szerint minden negyedik iskolás túlsúlyosnak bizonyult – mondta Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé dietetikusa. A probléma lehetséges megoldásai közül a szülői minta kiemelendő, ezért a GYERE program is komoly hangsúlyt helyez a szülőkre és a szervezők minden egyes tematika során összefoglaló anyagot juttatnak el hozzájuk, valamint ingyenes online dietetikai tanácsadást biztosítanak nekik.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.