Sokkoló tények a striákról: 30 éves kor felett simán megúszhatók a terhességi csíkok

Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az étkezés vagy a mozgás befolyásolná a striák kialakulását a terhesség során, azt viszont nemzetközi kutatások igazolják, hogy az életkor meghatározó hatással van a terhességi csíkok megjelenésére.

Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel jelennek meg a bőrén terhességi csíkok: gyakoriságuk 20 éves kor alatt 80 százalék, ami 30 éves kor fölött 25 százalékra csökken.

A striák megjelenése nemcsak a várandós nőket érinti, több felmérés átlaga szerint kamaszkorban háromból egy vagy két lány, illetve minden harmadik fiú érintett lehet. A megelőző célú helyi kezelések eredményei ellentmondásosak, a Medical Tribune-ben megjelent friss szakcikk szerint a Magyarországon elérhető dermokozmetikumok közül mindössze egy hatásosságáról van bizonyíték.

A várandós hölgy kora mellett a személyes és a családi stria előfordulás, a terhesség előtti és a szülés előtti súly, vagyis a terhesség alatti súlygyarapodás befolyásolja a csíkok kialakulását. A stria leggyakrabban az első terhesség 6., illetve 7. hónapjában alakul ki, de megjelenhet első alkalommal a későbbi terhességek során is.

„A terhességi striák kialakulását örökletes tényezők, hormonális hatások és a feszülés hozza létre. Ha a terhes hölgy édesanyjának volt terhességi csíkja, akkor neki az átlagnál nagyobb esélye van arra, hogy az ő bőrén is striák jelenjenek meg. Azonban nem ismerjük, hogy az örökletesség pontosan mire vonatkozik, illetve hogy milyen öröklésmenetet (domináns, recesszív, esetleg poligénes) követ” – mondta el Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász szakorvos.

A striák megjelenésének gyakorisága

Külföldi adatok szerint a terhességi csíkok megjelenésének gyakorisága 50-90 százalék közötti a várandósság esetén. A kamaszkorban kezdődnek azok a hormonális változások, amelyek következtében a kamaszok növekedésnek indulnak, magasságuk, súlyuk, testarányaik megváltoznak, így ebben a korban is jellemző a stria megjelenése. Lányokban 10-16 éves kor között jelennek meg ilyen csíkok a hason, a combokon, a csípőkön, a felkarokon, a melleken, illetve a farpofákon, különböző felmérések szerint 35-70 százalék közötti gyakorisággal. Fiúknál a striák általában néhány évvel később, 14-20 éves kor között jelennek meg. Leginkább a farpofákon, a combokon, a vádlikon, a háton láthatók, különböző felmérések szerint 15-40 százalék közötti gyakorisággal.

A striák kialakulásának megelőzése

Szakértőnk szerint semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra, hogy az étkezés és mozgás befolyásolná a striák kialakulását. Ezért ha meg akarjuk előzni az ilyen csíkok megjelenését, a feltételezett okok közül csak a bőr feszülését tudjuk befolyásolni.

„A megelőző célú kezelések eredményei ellentmondásosak” – mondta el Dr. Schmelás Attila. – „Nagy számban forgalmaznak olyan krémeket, olajokat, amelyeknek a gyártójuk hatásosságot tulajdonít, de erre vonatkozó vizsgálatot nem végzett. Számos szerről (olivaolaj, mandulaolaj) tartja magát a legenda, hogy használatukkal megelőzhető a stria kialakulása, de a tudományos igényű vizsgálatok 

ezt cáfolták. A Magyarországon elérhető szerek közül egyedül a Bio-Oil ilyen irányú hatásosságáról van bizonyíték. Kettősvak, randomizált, placebo kontrollos, 8 hétig tartó vizsgálat szerint jelentősen javította a striák megjelenését.”

SONY DSC

A Bio-Oil megoldást jelenthet

A Bio‑Oil olajbázisban oldott növényi kivonatok és vitaminok kombinációja. Védjegyezett összetevője a PurCellin Oil™, ami az állagát oly módon változtatja meg, hogy az hígabb lesz, és nem zsírosít, hatására a vitaminok és növényi kivonatok hatóanyagai könnyen felszívódnak. A Bio-Oil pótolja a bőr természetes hidrolipid rétegét, segít helyreállítani a szaruréteg barrier funkcióját, amely által a bőr képes megőrizni a nedvességtartalmát. Ez a bőr megjelenésének javulását eredményezi, javítja a striák kinézetét, bár teljes mértékben eltüntetni nem képes azokat, ahogy más termék sem. A Bio‑Oil alkalmazása terhes nők esetén is biztonságos. A második trimeszter kezdetétől naponta kétszer javasolt a Bio-Oilt a striák kialakulására hajlamos területek – vagyis a has, mell, derék, csípő, fenék, illetve a comb felső részének – bőrébe masszírozni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index