Segítség, beteg a gyerekem!

Egy beteg gyermek minden szülőt kihívás elé állít, főleg ha azt látjuk, hogy gyermekünknek valamije fáj. Ilyenkor minden megoldásnak örülünk, ami gyorsan és könnyen elmulasztja a fájdalmat.

Minden fájdalomforrás más és más kezelést igényel. Ha gyermekünk megütötte magát, gyakran elég egy gyógypuszi. Ha kicsit nagyobbat esett, és lehorzsolta a térdét, fontos, hogy azonnal tisztítsuk meg a sebet, hogy elkerüljük a fertőzéseket – a megrázkódtatást pedig például némi vigasz-palacsintával tudjuk hatékonyan kúrálni. Ha belázasodott, lázcsillapító készítményekkel, illetve különböző ún. fizikális lázcsillapító módszerekkel enyhíthetjük lázát, mint amilyen a hűtőfürdő, vagy a vizes lepedős borogatás.

Akármi is történik gyermekünkkel, fontos, hogy mindig higgadtan fogjunk hozzá a kezeléshez. Mi szülők ilyenkor komoly érzelmi megpróbáltatások előtt állunk, mégis meg kell őriznünk tisztánlátásunkat, hisz csak így segíthetünk gyermekünkön.  Ez nem egyszerű feladat, így érdemes előre felkészülni, és utánanézni a gyakoribb betegségeknek, azok tüneteinek, és a lehetséges kezelési módoknak. Szintén hasznos, ha mindig felírjuk, hogy milyen körülmények között milyen tünetet tapasztalunk, így a jövőben könnyebben fogjuk tudni diagnosztizálni kis betegünket.

gyerek

Amennyiben gyermekünk lázas beteg, figyeljünk a következőkre:

– gondoskodjunk róla, hogy elegendő folyadékot igyon, figyeljünk a kiszáradás jeleire (száraz száj, lepedékes nyelv, kevesebb vizelet, beesett kutacs, aláárkolt szemek, könnyek hiánya)

 – ne adjunk gyermekünknek nagy kalóriatartalmú és nehezen emészthető ételeket helyettük például az alábbiak javasoltak; levesek, pürék, turmixolt ételek, párolt zöldségek.

– ne öltöztessük alul/túl, ruházata könnyen szellőző legyen

– indokolatlanul, orvosi utasítás nélkül ne adjunk neki antibiotikumot – vírusok okozta megbetegedések ellen nem hatásosak

 – ne vigyük közösségbe

– Enyhébb megbetegedés esetén ne rohanjunk azonnal orvoshoz – növelve ezzel az amúgy is nyűgös gyereknél a stressz faktorok számát -, a legtöbb esetben a vény nélkül kapható szerek tökéletes megoldást nyújtanak.

Egy gyereket csak a legritkább esetben lehet harc nélkül rávenni arra, hogy megkóstoljon valamit, amiről már ránézésre eldöntötte, hogy nem ízlik neki. Különösen igaz ez egy beteg gyerek esetében, amikor gyógyszert próbálunk beadni neki, akárhogy is bizonygatjuk, hogy jót akarunk neki.

Elengedhetetlen, hogy mindig figyelmesen olvassuk el a gyógyszerhez mellékelt tájékoztatót, és tartsuk be az adagolásra vonatkozó útmutatást. Ne adjunk gyermekünknek 6 órán belül több ibuprofen tartalmú készítményt, és ha a láza 3 napon belül sem enyhül vagy állapota rosszabbodik, azonnal forduljunk orvoshoz – akkor is, ha a palacsinta változatlanul rohamos iramban fogy a tányérról!

Forrás: https://napidoktor.hu/