Őszintén vallott az anyaságról Fejős Éva és Tatár Csilla

Fejős Éva és Tatár Csilla igazi 21. századi, multifunkciós édesanyák, mindketten okosan lavíroznak a családanya és a dolgozó nő szerepek között. Meggyőződésük, hogy úgy tudnak igazán kiteljesedni anyaként, ha mellette kellő énidőt is csempésznek a mindennapokba. Anyák napja közeledtével a régió legnagyobb divatwebshopja, a Fashion Days, arra kérte a két, mindig stílusos sztármamát, hogy tavaszi baba-mama szetteket válogassanak össze, ezzel is inspirálva minden anyát arra, hogy bátran foglalkozzanak saját testük, lelkük felüdítésével is.

Csilla és Éva már érett, tudatos nőként csöppent bele az anyaságba, így tudják milyen fontos, hogy a napi teendők mellett időt szakítsanak a feltöltődésre is.

„Újságíróként sok olyan anyukával találkoztam, akik nem fordítottak kellő időt magukra. Ebből okulva, néha Lindát az anyukámra vagy a barátnőimre bízom és elmegyek fodrászhoz, vásárolni, barátokkal találkozni vagy csak kiülök egy teraszra a cappuccinómmal és a gondolataimmal.” – mondta Éva.

A napok sokszor zsúfolt menetrendje miatt mindkét anyukának fontos az okos időbeosztás, így például a vásárlást főként online oldják meg.

„A bevásárlóközpontokat nem szeretem, kisgyerekes anyaként szerintem sokkal praktikusabb online vásárolni. Milán születése óta teljesen rákaptam a gyerekruha-vásárlásra is. Meggyőződésem, hogy sokkal jobb fiú ruhák vannak, mint lány ruhák. A kislányoknál sok a csilivili, habosbabos, királynős ruha. Ezzel szemben a kisfiú ruháknak van karaktere, nagyon imádom ezeket a kis vagány szerkókat” – árulta el Csilla.

Csilla hozzátette, hogy ma már Milán öltöztetése nagyobb szerepet kap, mint a sajátja. Mivel Csilla férjének, Balázsnak is zseniális az ízlése, néha ő is besegít Csilla és Milán ruháinak kiválasztásában.

Éva szintén nagyon szereti a divatot és a szép ruhákat. Még nem fogyott bele minden szülés előtti ruhájába, de örül, hogy ismét viselhet nőiesebb darabokat is. Onnantól kezdve, hogy megtudta, kislánya lesz, egyből belefogott a babaruha-rendelésbe is.

„Már a várandósságom alatt is hobbiként űztem az online babaruha-vásárlást, de rutin híján, utólag rájöttem, hogy sokszor teljesen idióta darabokat vettem. Amikor a fashiondays.hu-n válogattam a ruhákat az anyák napi  baba-mama válogatásomhoz, már praktikus szempontokat is szem előtt tartottam. Egyébként pedig nem szeretem Lindát nagylánynak öltöztetni, tüllszoknyával, fejpántokkal. Hiszen olyan pici, most még nézzen ki babásan.”

A gyerkőc körüli teendők mellett mindkét sztármama tudatosan figyel arra, hogy futással vezesse le a felgyülemlett stresszt. Évának minden vágya, hogy a szülés után végre visszatérjen a napi 5-10 kilométer futáshoz, Csillának viszont már sikerült visszaintegrálni a sportot a hétköznapokba.

„Milán korán kel, de korán is fekszik, így este a férjemmel jut időnk arra, hogy kettesben is legyünk. Nagyon aktív életmódot élünk, én hetente háromszor 1 órát futok és van egy futó babakocsink is, így ha kisüt a nap, a családdal együtt megyünk majd mozogni a Margit-szigetre. Emellett a legjobb lazítás, ha a nap végén elmegyünk Balázzsal a kedvenc sarki fűszeresünkbe vacsorázni és beszélgetni– mondta el Csilla.

Anyák napja alkalmából a két híresség inspiráló, tavaszi baba-mama válogatása április 20-tól közel egy hónapon keresztül elérhető a fashiondays.hu-n.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.