Őszi gyermekbetegségek – mikre kell felkészülni?

A hűvösebb idő, s főként a bölcsőde, óvoda és iskola beköszöntével a lurkóknál óhatatlanul előtérbe kerülnek az őszi gyermekbetegségek. Melyek ezek, s fel lehet-e készülni rájuk?

Itt az ősz, kezdődik az iskola, a kisebbek most indulnak először bölcsődébe, óvodába. Gyakorlott szülők már jól tudják, hogy ezzel együtt megnő a betegségek gyakorisága is, amelyet a csemeték akaratlanul is átadnak egymásnak a közös környezetben.

Mivel nálunk is hosszú ideje léteznek már védőoltások a komolyabb fertőző őszi gyermekbetegségek ellen, azok nagyon ritkán alakulnak ki. Ilyen a skarlát, amelyet kivörösödött torok, láz, fejfájás, hányás kísér, s a bőrön szintén pirosság jelentkezik.

A skarlát

A skarlát cseppfertőzéssel és érintéssel is terjed, ezért amíg a gyermek beteg, addig fertőz is.  Ennek a kórnak a szövődménye lehet a középfülgyulladás is, sőt süketség, szívproblémák, vesebetegség is előfordulhat. Ma már kapnak ellene vakcinát a csemeték, de a védettség nem szól egy életre.

A bárányhimlő

A bárányhimlő szintén olyan fertőző betegség, melyet leginkább az őszi gyermekbetegségek között tartunk számon. A himlő lázzal, hólyagos kiütésekkel, viszketéssel jár. Cseppfertőzés útján kapható el, de amihez a kicsi hozzáér, az a tárgy is fertőző lehet. Így hát nem csoda, hogy az oviban, suliban egymásnak adogatják át a betegséget a gyerekek.

Szövődmény kevésbé jellemző. Súlyosabb lehet azonban, ha a kórt csecsemő, kamasz vagy felnőtt kapja el, esetleg olyan személy, akinek legyengült az immunrendszere. A gyengeség miatt általában is követheti valamilyen bakteriális fertőzés ezt az őszi gyermekbetegséget – például középfülgyulladás. A bárányhimlőre szintén van már védőoltás, amellyel idejekorán meg lehet előzni a problémát.

baranyhimlo2

Vírusfertőzések

Már-már „klasszikus” betegség a vírusfertőzés az őszi gyermekbetegségek között – így a megfázás, az influenza. A nyárias idő hidegebbre fordulásával igen gyakori, nem ritka a járvány kialakulása. Lázzal, torokfájással, köhögéssel, izomfájdalmakkal jár, a beteg kimerült és levert. Az influenzát komolyan kell venni és időben kezeltetni, mert sűrűn alakul ki szövődményként tüdőgyulladás. Utóbbi ellen is fel lehet ma már venni védőoltást – a fertőzés okozója ugyanis az A és a B influenza-vírus.

Védekezzünk a betegségek ellen

Annak érdekében egyébként, hogy a gyermekek lehetőség szerint kevésbé adják át egymásnak a betegségeket, idejekorán meg kell őket tanítani arra, hogy mindig zsebkendőbe, kezüket a szájuk elé tartva tüsszögjenek és köhögjenek. Ezt az alapszabályt már a kicsikkel is meg lehet értetni.

A meghűléses őszi gyermekbetegségek ellen célszerű azzal védekezni, hogy rétegesen öltözünk. Hiszen ezekben a hónapokban néha valóban nehéz eldönteni, mit vegyünk fel – egyik percben fázunk, a másikban melegünk van, s ezzel a lurkók is így vannak. A könnyelműség pedig megfázáshoz vezethet.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.