Őszi betegségek – mire készüljünk fel?

Nyár végeztével, ahogyan közeledik a hűvös idő, bizony nem nehéz megfázni – még nincs hideg, de már meleg sem. Az őszi betegségek ilyenkor könnyen felütik a fejüket, enyhébbektől a komolyabbakig.

Becsapós idő jellemzi a nyárutót és az ősz beköszöntét. Az ember hajlamos könnyebben öltözni, noha már hűvös szelek fújhatnak, s egyre nő a csapadék esélye. Felnőttek és gyerekek egyformán megfázhatnak, lecsaphatnak rájuk az őszi betegségek, ám – mint ahogyan az a szülők számára biztosan ismerős -, a lurkókra jellemzőbb, hogy a bölcsődéből, óvodai közösségből hazahozzák az elkapott vírust.

Persze átragasztják anyára és apára is. A felső légúti hurutok az első számú őszi betegségnek számítanak. Tüsszögünk, köhögünk, folyik az orrunk. Mivel fertőző a betegség, nagyon fontos, hogy a gyermekeket idejekorán megtanítsuk arra: mindig tegye a szája elé a kezét, ha tüsszög, köhög, vagy azt egy zsebkendőbe tegye! Csökkentsük a fertőzés esélyét, amennyire lehet! A megfelelő higiénia szintén elengedhetetlen az efféle problémák elkerülésében. Gyermek és felnőtt egyaránt mosson gyakran kezet, főleg ha fújta az orrát vagy köhögött.

megfazas

A meghűléses, megfázásos betegségek ellen egy módon tudunk védekezni még: ha az időjárásnak megfelelően öltözünk. A legcélszerűbb rétegesen, így a melegebb és a hidegebb idő sem foghat ki rajtunk.

Sajnos, őszi betegségnek számít a vírus okozta kullancs encephelitis, vagyis az agyvelőgyulladás. Van ellene oltás, de a vakcinát tavasz elején vagy tél végén szokás felvenni. Még az injekció megkapása után is szükség van időre, hogy kialakuljon a védettség.

Ugyancsak kullancsok terjesztik a jól ismert Lyme-kórt. Ha a szabadban egy fertőzött kullancs akaszkodott ránk és megfertőzött bennünket, a betegség csak antibiotikummal gyógyítható. Alaposan vizsgáljuk át magunkat, ha hazaértünk a természetjárásból, s igyekezzünk megelőzni is a problémát: fújjuk be testünket kullancsriasztó spray-jel, viseljünk olyan ruhát, amely szellősen, de lefedi a végtagjainkat. Hagyjunk a kullancsnak minél kevesebb lehetőséget.

bárányhimlő

Jellemzően őszi betegség a bárányhimlő – mely általában a gyermekek körében okoz járványt, de ha a szülő, a felnőtt hozzátartozó nem volt himlős kicsiként, most is elkaphatja. Sőt, a betegség lefolyása is komolyabb. Aki nem esett át annak idején bárányhimlőn, annak nem árt vakcinát felvenni, megelőzésképpen.

Szintén az időjárás számlájára írhatók az ízületi gyulladásos őszi betegségek. A fájdalmak ilyenkor fokozódhatnak, legyen szó idősebbekről vagy fiatalabbakról.

Nem kíméli a levélhullás időszaka azokat, akik allergiától szenvednek. Ősszel még nem virágzott el minden, ami problémát okozhat, a parlagfű sem, példának okáért. Augusztus és október között az egyik legfőbb allergia-okozó „elemében van”, de a fekete üröm is, amely szeptember folyamán szórja a polleneket – hogy csak a két legfontosabbak emeljük ki.

Az allergiások általában már tudják, milyen módon készüljenek fel sajátos őszi betegségükre – ki-ki a maga allergiaokozója ellen. Célszerű időben cselekedni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php