Összekeverték a megtermékenyítéshez használt spermákat

Összekeverték a megtermékenyítéshez használt spermamintákat egy holland klinikán – írta a BBC hírportálja.

A mesterséges megtermékenyítést (IVF, vagyis lombikbébi-eljárás) végző holland intézet elmondása szerint 26 nő esetében történhetett keveredés, tehát őket nem annak a férfinak a spermájával termékenyíthették meg, akiével tervezték.

Az Utrechti Egyetemi Klinika (UMC) szerint “eljárási hiba” okozhatta a cseréket 2015 áprilisa és 2016 novembere között. A szóban forgó 26 pár fele vagy várja a babát, vagy már meg is született a gyerekük. A klinika elmondása szerint értesítették őket.

“Az UMC sajnálja, hogy ezt kellett közölnie a párokkal. A megtermékenyítés során egyes hímivarsejtek, melyeket egy pár kezelésekor használtak, 26 más pár petesejtjeit termékenyíthette meg, így lehetséges, hogy nem a kívánt apától fogantak a gyermekek – írta a közlemény.

Hozzátették, hogy “ennek az esélye kicsi ugyan, ám a lehetőséget nem lehet kizárni”.

2012-ben egy anya beperelt egy szingapúri klinikát, miután a férje spermáját felcserélték egy idegen férfiéval. A kínai asszony akkor fogott gyanút, amikor észrevette, hogy a babájuk bőre és haja színe jelentősen különbözik az övétől és a kaukázusi származású apáétól.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.