A nyújtás 7 top előnye

Kávé helyett is nyújthatunk – felfrissít!

A nyújtás egyik azoknak a mozgásformáknak, melyeket már gyermekkorunkban megtanítottak nekünk – az oviban vagy az iskolában. De tudjuk-e, hogy a nyújtás előnye mennyire jelentős és főleg, hogy miért?

Nyújtani már kisgyermekként megtanulhattunk. Nem is rossz bemelegítés a napi nyújtás reggelente, könnyebben indul vele a napunk. Ennél azonban a nyújtás előnyei sokkal széleskörűbbek.

Lássuk, melyek a nyújtás előnyei fontossági sorrendben!

1.A nyújtás csökkenti a stresszt

Úgy érezzük, mintha mázsás súly lenne a hátunkon, merevek az izmaink? A nyújtás segít ezen. Naponta végezve sokkal lazábbá válunk, mentálisan és fizikailag is könnyedebbnek érezzük magunkat, enyhül a feszültségünk.

2.A nyújtás mérsékeli a vércukrot

Nagy segítség mindenki számára, de különösen azoknak, akik nagyobb rizikónak vannak kitéve a magas vércukorszint szempontjából. Egy 2011-es tanulmány kimutatta: a diabétesz „előszobájában” álló, illetve 2-es típusú diabétesszel küzdő páciensek profitáltak a nyújtásból, vércukorszintjünk jelentősen alacsonyabb volt a nyújtás és egy cukros ital elfogyasztása után. A másik csoport, akik cukros italt szintén kaptak, de nem nyújtásszerű mozgást végeztek, nem tapasztaltak alacsonyabb vércukorszintet. A nyújtás előnye tehát igen jelentős a cukorbetegeknél.

3.Ha nyújtunk, kevésbé sérülhetünk meg

A nyújtás testünket edzett állapotba hozza, s mentálisan is arra késztet, hogy koncentráljunk izmaink működésére. Egyre több tanulmány sugallja azt, hogy minél rugalmasabbak vagyunk, annál kevésbé esélyes, hogy komolyan megsérülünk.

4.A napi nyújtás edzettebbé tesz

Könnyebben elérjük a sport terén kitűzött céljainkat, ha a nyújtás előnyeivel élünk. A szervezet könnyebben lazít, rugalmasabb, így a guggolások vagy felülések is egyszerűbben mennek majd.

joga2

5.Csökkenthetjük a fájdalmat

Érdemes a nyújtás során a mozgás tartományára és a lágyszövet dolgoztatására koncentrálni, a statikus nyújtó gyakorlatok helyett – ez ugyanis segít a testi fájdalom enyhítésében és növeli a mozgástartományt is. Ilyen jellegű gyakorlat például a vállkörzés és a csuklókörzés is.

6.Kevésbé esélyes az esés

Egy tanulmány szerint azok a diákok, akik nyújtást végeztek a gyakorlat előtt, sokkal hosszabb ideig képesek voltak megállni egy stabilométeren, mint azok, akik előzőleg nem nyújtottak. A nyújtás előnye ugyanis az is, hogy segít tudatosítani a finom motoros izmokat, s hozzájárul a jobb egyensúlyhoz.

jóga

7.Nyújtással frissebbek maradunk

A nyújtó gyakorlatok többet segítenek túllendülni a délutáni fáradtságon, mint a kávé vagy egyéb stimuláló szerek. Néhány perc nyújtás felpezsdíti a vérkeringésünket, beleértve az agyat is. Ha elfáradunk, akár a munkahelyen is találjunk módot a nyújtásra, mert sokat használ és egészségesebb, mint a napi ötödik kávénk…

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Egy válasz