Nyáron jobban horkolunk

Nyáron jobban horkolunk, mint más évszakokban. Több száz alvásbeteg vizsgálatából kiderült, hogy a legtöbben horkolási panaszokkal a nyári időszakban fordulnak orvoshoz.

Horkolunk és nyugtalanabbul alszunk

Felmérések szerint a meleg hónapokban gyakrabban és súlyosabban jelentkeznek az alvás közbeni légzésvétel panaszai, ami miatt gyakrabban ébrednek és nyugtalanabbul is alszanak. Nem beszélve a mellettük alvókról, akik számára esetenként elviselhetetlen a szuszogó, fulladozó, levegőért kapkodó horkoló szobatárs.

A tartós horkolás az alvási apnoe egyik jele, amelynek során a beteg légzése alvás közben többször is leáll, s emiatt egy éjszaka alatt akár több százszor is felébredhet, anélkül hogy emlékezne rá.

Ezért érezhetik úgy, hogy reggelre kialvatlannak érzik magukat. A horkoló hang akkor jelentkezik, amikor a levegő a szájból vagy az orrból a tüdő felé áramolva a járatok valamiféle dugulása vagy elkeskenyedése miatt vibrál. Minél inkább gátolt a levegő útja, annál jobban kell a testnek dolgoznia, ami megterhelheti a szívet.

horkolás

Ezért is van, hogy idővel a horkolás magas vérnyomáshoz vezethet. A hangosan horkolóknak 40 százalékkal nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására, mint azoknak, akik nem horkolnak. 34 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy szívinfarktust kapnak, és 67 százalékkal nagyobb az esélyük a stroke-ra. A fővárosi alvásközpontban hangsúlyozzák: a horkolás az életkorral egyre romlik, és az előfordulási aránya a nők körében hasonló, mint a férfiaknál.

A testsúlynövekedés és a menopauza növeli a kockázati tényezőket. A testsúly növekedésével a légjáratok megvastagodnak és akadályozzák az oxigén áramlását.

Noha egyre több szó esik az alvási apnoe tüneteiről és veszélyeiről, még mindig nagyon sokan alábecsülik a problémát. A háziorvosok általában nem kérdezik meg, hogy a páciens hogyan alszik, a betegek pedig nem beszélnek arról, csak amikor a hangriasztások rémületbe kergetik a hálótársat.

A szakemberek hangsúlyozzák: nem minden horkolónak van alvási apnoéja, ez a betegség a horkolók körülbelül 50-60 százalékánál fordul elő. Gyógyításuk is sokféle lehet, mindenekelőtt a horkolás eredetét, okát kell megállapítani. Azután jöhetnek segédeszközök, az úgynevezett horkolás csillapító berendezések.

Vannak pszichikai megoldások is: a hazai betegek jelentős része – a budapesti Alvásközpont betegei több mint a felének nem szervi, hanem neurológiai eredetű alváspanaszai vannak. Ezek szakszerű alvásterapeutás kezelésekkel eredményesen javíthatóak, illetve megszüntethetőek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.