Nem ezért van! -Tévhitek a bőr megereszkedéséről

A bőr rugalmasságának elvesztése a harmincas éveinkben kezdődik, ötven felett egyre gyorsabbá válik, de bizonyos módszerekkel visszafordítható.

A megereszkedett bőrre vonatkozó tévhiteket Sutka Beáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője oszlatja el.

Miért ereszkedik meg a bőr?

A bőr frissességének csökkenése számos tényezőtől függ, többek közt az öröklött hajlamtól, a káros szokások jelenlététől (mint például dohányzás, kevés alvás és folyadékfogyasztás) és a napon töltött idő mennyiségétől. Mindezek együttesen gyorsíthatják azt a természetes folyamatot, amely mindenképpen megindul, vagyis hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a bőr vízmegkötő képessége. Rossz hír, hogy a bőr megereszkedése elkerülhetetlen, a jó hír viszont, hogy jelentősen lassítható. Ugyanakkor fontos eloszlatni azokat a tévhiteket, amely ehhez a témához kapcsolódnak.

szép bőr, egészség

  1. tévhit: A futás és az ugrálással járó mozgások okozzák a megereszkedést.

Az arcbőr megereszkedésének két fő biológiai oka van: egyrészt kevesebb kollagén termelődik, ami a rugalmasság elvesztéséhez vezet, másrészt csökken az arcon a zsírszövet mennyisége, ami miatt nyúzottabbnak tűnhetünk. Nem valószínű, hogy futás vagy aerobikozás közben olyan lendülettel és erővel tudnánk mozogni, hogy az károsítaná a kollagén állományt. Ennél sokkal nagyobb az esélye annak, hogy ha ezt a mozgást túl hosszan végezzük a szabadban UV-védelem nélkül, valóban csökkenthetjük a kollagén termelődést. Tehát a fényvédelem még hideg, felhős időben is elengedhetetlen.

  1. tévhit: A testsúlyváltozás nem befolyásolja az arcbőrt.

Legyen szó hízásról vagy fogyásról, a testsúly változása mindenképpen hat az arc bőrére is, minél gyorsabb és jelentősebb a változás, annál inkább. Ha súlyt szedünk fel, a bőrünk megfeszül, hogy teret tudjon adni az extra volumennek. Ha viszont fogyunk, láthatóvá válik a szem alatti és az állkapocs környéki bőr megereszkedése. Ahogy idősödünk, azt is megfigyelhetjük, hogy ha az ujjainkkal meghúzzuk az arcbőrünket, az sokkal lassabban ugrik vissza a helyére, mint fiatalabb korunkban.

  1. tévhit: A hason alvás okozza a megereszkedést.

Az alvási pozíció nem okoz megereszkedést, mindössze alvási ráncokhoz vezet. Ezek azok a vonalkák, bemélyedések, amelyeket az ágynemű présel az arcra, a nyakra, a dekoltázsra és az idő múlásával egyre tovább maradnak meg a bőrön. Mindössze ezektől mentesülhetünk, ha háton alszunk, vagy kipróbálunk bizonyos ergonomikus kialakítású párnákat.

bor

  1. tévhit: Az otthoni bőrkezelések semmit sem érnek.

Tény, hogy a kereskedelem kapható készítmények nem képesek csodát tenni, de egy hatékony hidratáló átmenetileg életet lehelhet a fakó, fáradt bőrbe is. Érdemes olyan készítményeket keresni, amelyek A-, és C-vitamint tartalmaznak, jó hatású lehet a C-vitamin szérum, és az AHA-tartalmú kozmetikai szerek is. Érdemes kipróbálni a retinolos szérumokat is, de csak éjszakára, ugyanis a napfény deaktiválja a hatóanyagot.  Sokat tehetünk a bőrünk öregedésének lassításáért, ha eleve UVA-szűrős termékeket használunk.

  1. tévhit: A profi kezelések csak a ráncok ellen hatnak, de a megereszkedés ellen hatástalanok.

– Ma már elérhető olyan professzionális eljárás, amely a bőr megereszkedésére nyújt hatékony és biztonságos megoldást. A mikro-fókuszált ultrahang precízen, a megfelelő mélységben, tűhegynyi pontossággal célozza meg azt a pontot, ahol a kollagén újratermelődését be lehet indítani. A szövetet az optimális hőmérsékletre, 67 °C-ra melegíti fel, ahol beindul a kollagén képződés. A speciális ultrahangos kezelést követően azonnal érzékelhető a bőr tömörsége, “visszaemelkedése”, a végleges eredmény 3-6 hónap alatt alakul ki. Összehasonlító vizsgálatokból az is kiderül, hogy a speciális ultrahangos kezelés a korszerű lézeres eljárásoknál mélyebben, a rádiófrekvenciás kezeléseknél pedig célzottabban fejti ki a hatását.

Forrás: Oxygen Medical


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.