Nem csökken a HIV-fertőzöttek száma hazánkban

Az elmúlt években sem csökkent a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, és júniusig az idén már nyolcan haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben, míg tavaly egész éven tizenegyen – mondta el Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa.

Jelezte, hosszú évek óta idén volt az első olyan eset, amikor egy újszülött HIV-fertőzötten született, és így derült ki az anya fertőzöttsége is. “Az ilyen esetekből egy is sok” – fogalmazott a szakember, és véleménye szerint a HIV-szűrést – lévén nem egy drága eljárás – érdemes lenne beépíteni a terhesgondozáson részt vevők egyéb szűrései közé.

Az elmúlt évben találtak olyan beteget, aki valószínűleg intravénás kábítószerhasználat közben fertőződött meg, és férfi és női prostituáltak közül is jelentettek eseteket; e két csoportba tartozók eddig Magyarországon nem tartoztak a rizikócsoportba – mondta a szakember.

Az új fertőzöttek száma minden évben 200-300, és ezzel Magyarország még mindig az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik, azonban a helyzettel mindenképpen foglalkozni kell. A környező országok közül Ukrajnában és Oroszországban drámai a helyzet a fertőzöttek számát tekintve – fűzte hozzá.

aids

Mint Szlávik János fogalmazott, drámaian emelkedik a fiatalok körében a szexuálisan átvihető betegségek száma, a korábbi évekhez képest 50 százalékkal nőtt a vérbaj és 30 százalékkal a kankó (gonorrhoea) előfordulása. Úgy vélte, az emelkedés azt mutatja, hogy a fiatalok nem törődnek a szexuális úton terjedő fertőzésekkel, köztük az AIDS-sel sem, “elmúlt az AIDS miatti félelmük” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy nyáron a fesztiválok jó alkalmat teremthetnek az alkalmi szexuális kapcsolatra, ami növeli a fertőzés veszélyét. Mint mondta, a fesztiválokra kitelepülő HIV-szűrést is végző állomások igen népszerűek a fiatalok körében, a Sziget Fesztiválon kilenc éve nem találtak magyar HIV-fertőzött fiatalt.

Szlávik János elmondta, Magyarországon nagyjából 80 ezer HIV-szűrést végeznek évente, ez a tízmilliós lakosságszámhoz képest elenyésző, ráadásul ezen vizsgálatok egy része a kötelező eljárásrendben (véradás, a börtönszűrések és a menekültek szűrése) elvégzett szűrővizsgálat.

Kiemelte, sokkal több embernek kellene szűrésre járnia, hiszen ha ki is derül, hogy valaki HIV-fertőzött, a rendelkezésre álló gyógyszerekkel megelőzhető az AIDS-stádium kialakulása. “Ma már az AIDS nem halálos betegség, ha valaki időben megtudja magáról, hogy HIV-fertőzött” – mondta a szakember.

Magyarországon nagyjából négy-ötezer ember él, aki nem tudja magáról, hogy HIV-fertőzött, HIV-vel 1700-1800 beteget kezelnek.

Pék Tamás, az ESZSZK infektológus szakorvosa arról beszélt, Magyarországon eddig két gyermek született HIV-pozitívként, és 12 gyermeket kezelnek HIV-vel, a becslések szerint pedig 50-60 gyermek élhet fertőzöttként.

A szakember is azon az állásponton volt, hogy megfontolandó lenne a várandósok HIV-szűrésének lehetősége.

Szlávik János szerint jó lenne, ha külföldi mintára, a patikákban is lennének olyan gyorstesztek, amelyekkel a HIV-fertőzés kimutatható. A szakember azonban azt ajánlja, hogy aki a rizikócsoportok valamelyikébe tartozik, vagy rendszeresen más-más partnerrel létesít szexuális kapcsolatot, az mindenképpen évente menjen el HIV-szűrésre, ami anonim módon történik.

Forrás: MTI