Ne Valentin napon fogyókúrázz!

Helyes életmód mellett nem árt meg egy-egy kilengés

Nincs is lehangolóbb, mint amikor a romantikus vacsora mellett gondterhelten a kalóriákat számolgatjuk, sóváran figyeljük, ahogy párunk eszik, vagy éppen más ételt főzünk magunknak, mint neki.

Ez helytelen gondolkodás, mert nem szólhat az élet a fogyókúráról. Nem szigetelhetjük el magunkat diéta közben. Olyan módszert válasszunk, amivel a fogyókúra alatt sem kell eltávolodnunk azoktól, akiket szeretünk. Ne kelljen lemondani egy közös ebédet, vacsorát, és ne kelljen magunknak más ételt készíteni, mint annak, akit szeretünk. Ha jó a módszerünk, nem jelentenek majd fejtörést az ünnepek. Dr. Farkas Kitti elmondja, hogyan tudunk tudatosan, de bűntudat nélkül felkészülni a Valentin napra és élvezni azt.

Dr. Farkas Kitti

Számoljunk: ahhoz, hogy harminc deka zsírt felszedjünk, 3000 kalória bevitelére van szükség a szükségletünkön felül. Ezt hat darab nagy sajtos-tejfölös lángos elfogyasztásával tudjuk elérni. Belátható, hogy egy-egy extra desszert vagy bővebb vacsora, esetleg egy romantikus hétvége ehhez aligha elég. Ha pedig a mindennapokban tudatosan táplálkozunk és így készülünk a különleges alkalmakra is, akkor egy bővebb ebéd vagy desszert után se indulunk majd el a lejtőn, hanem könnyedén vissza fogunk térni a normál kerékvágásba.

Ha a mindennapokban a napi természetes inzuliningadozást figyelembe véve étkezünk és nem vonjuk meg magunktól egyik tápanyagcsoportot sem, akkor inzulinháztartásunk rendben lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napi háromszor étkezünk, az ebéd a legbőségesebb étkezésünk, mely szénhidrátot is tartalmaz. Az étkezések között minimum 4, maximum 6 óra szünetet tartunk. Ilyenkor nem lesz magasan az inzulinszintünk, nem érezzük magunkat folyton éhesnek és szervezetünk nem raktároz zsírt, sőt, ellenkezőleg, a fogyás zsírból történik majd. Ha ráállunk egy ilyen útra, ahol sejtjeink inzulinérzékenysége megfelelő, akkor nem kell aggódnunk, hogy elhízunk egy-egy ünnepi vacsora vagy romantikus hosszú hétvége alkalmával, akkor sem, ha kicsit elengedjük magunkat.

Tudatos kilengésnek és nem bűnözésnek nevezem azokat az alkalmakat, amikor különleges ünnepek, családi események, nyaralások, baráti összejövetelek során gazdagabb menüket, több desszertet és alkoholt is fogyasztunk, és a kalóriadúsabb finomságokat nem vonjuk meg magunktól. Ugyanis jól működő anyagcsere mellett mindez alkalmanként megengedhető” – mondja el Dr. Farkas Kitti orvos. – “Nem habzsolásról vagy mértéktelenségről beszélek, hanem arról, hogy különleges ételeket, desszerteket esetleg koktélokat is fogyasztunk.”

valentin

Mivel tehető egészségesebbé a Valentin nap? Ha megtehetjük és belefér, akkor Valentin napi vacsora helyett válasszuk az ebédet. Ebben a napszakban ugyanis nem raktározódik úgy a zsír, mint este. Az inzulin termelődésének ugyanis, mely a szervezet szénhidrát-, zsír-, és fehérje-anyagcseréjének legfőbb szabályozó hormonja, és a zsír raktározásáért is felelős, van egy napon belüli természetes napszaki ciklusa. Szintje reggel magas, dél felé leesik, este ismét emelkedik. A szénhidrátbevitelnek pont az inzulinszintnek ellentétesen kell történnie. Ezért javasolt tehát az ebédet a legbőségesebb étkezésnek megtenni, mely szénhidrátot is tartalmazhat, sőt, tartalmaznia kell. Desszertet is ilyenkor a legjobb enni, mert kevésbé rakódik le.

Gyertyafényes ebéd? Jól hangzik! Éhségtől kopogó szemek helyett ezzel is meglephetjük a párunkat. Érdemes kipróbálni” – ajánlja Dr. Farkas Kitti. –  “Ha pedig romantikus hétvégére megyünk, úgy tervezzük a tudatos kilengést, akár a nyaralások alkalmával: napi háromszor étkezünk, figyelünk az étkezések közötti szünetek hosszára, de nyugodtan eszünk rendes ételeket.”

A legtöbbek számára nincs Valentin nap pezsgős koccintás vagy koktél nélkül. A kulcs ebben az esetben is a mértékletesség. Az alkoholos italok energiabombát jelentenek a szervezetünk számára, ráadásul az alkohol gátolja a zsírbontást, így lehetőleg módjával fogyasszunk belőle. Az egész napos ivászatot kerüljük el, az étkezésekhez elfogyasztott egy-két pohár ital viszont egyáltalán nem fog megártani.

Egy kiadós étkezés másnapján próbáljunk beiktatni egy alacsony intenzitású mozgást, lehetőleg a reggeli előtt. Egy laza séta, esetleg egy kis kocogás segít abban, hogy az előző napi menüből a lehető legkevesebb raktározódjon el zsírban. Plusz térjünk vissza a normális étkezéshez és igyunk sok vizet. Több napig tartó kilengés után ajánlott egy anyagcsere rendezés, amire egy alacsony energia és szénhidrátbevitelen alapuló, de fehérjét optimális mennyiségben tartalmazó diéta a legjobb.

Dr. Farkas Kitti

Olyan módszert válasszunk a fogyáshoz, ami élhető, az életünk nem áll meg tőle, hanem úgy folytatódik, hogy közbe egyre csinosabbak és energikusabbak leszünk. Ha pedig ünnepelni, nyaralunk, bulizni megyünk, akkor a tudatos kilengés jegyében tegyük, és másnap tudjuk, hova kell visszalépnünk, mit kell tennünk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index