Napközben a köd feloszlik és kisüt a nap

Reggelre főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén sűrű köd képződik, és az erősen felhős keleti területeken is romlanak a látási viszonyok.
Napközben a köd feloszlik, a rétegfelhőzet a legtöbb helyen szakadozottá válik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, a legtöbb napsütés délnyugaton valószínű. Késő délutántól észak felől növekszik, vastagszik a felhőzet, de estig csapadék nem várható. Többfelé megélénkül a délnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb, a Nyugat-Dunántúlon a melegebb.
Hétfő estig még nem éri el térségünket légköri front, így fronthatás sem terheli szervezetünket. A hőmérséklet a sokévi átlagnak megfelelően alakul, mind az éjszakai, mind a nappali órákban.

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Az időszak elején és végén erősen felhős vagy borult idő várható esővel, záporesővel. Több-kevesebb napsütésre a hét közepén számíthatunk, akkor északon elszórtan, délen néhol fordulhat elő kisebb csapadék. A délnyugati szél gyakran megerősödik, majd pénteken a szél északnyugatira fordul, és többfelé viharossá fokozódik.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak első felében -1 és +5, később 2 és 9 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 11, majd általában 8 és 15 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 18. 0,0 °C -0,6 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 14,8 °C (1919) legalacsonyabb hőmérséklet: -18,0 °C (1895)

Forrás: met.hu