Mit eszik a gyerek, ha bölcsibe, suliba kerül?

Miután csemeténk megtette első lépéseit a közösségi életbe, ugyanúgy fontos, hogy mit eszik – gyakori, hogy a beszoktatás után sem szívesen étkezik a bölcsődében, óvodában, de jelentősen megváltoznak a körülmények az iskolában is, ahol menzán ebédelhet.

Mit tehetünk, hogy ne legyen probléma?

A kisgyermekek számára elengedhetetlen a rendszeres, de változatos táplálkozás. Amíg a csemete otthon van, ezt természetesen könnyebben meg tudja oldani a szülő. A gondok akkor kezdődnek, amikor elindul – bölcsődébe, óvodába, iskolába. Nem teljesen mi döntjük el ugyanis, hogy mit eszik a gyerek.

Egy gyermek fejlődése, ideális növekedése attól függ, hogy kiegyensúlyozott-e az energia- és tápanyag bevitele. Nagyon fontos, hogy fogyasszon hetente többször nyers, friss zöldséget, gyümölcsöt, zsírszegény tejtermékeket, teljes értékű gabonát, húsokat, halat, tojást, hüvelyeseket, lehetőleg nem olajban sütött krumplit, telítetlen zsírsavas olajokat és ha lehet, só helyett az ételeket ízessé tevő fűszernövényeket.

Hogy mit eszik a gyerek, az persze a körülményektől is függ.

Folyadékra szintén nagy szükségük van a csemetéknek, de nem minden korosztálynál egyforma az ideális mennyiség. Ha a lurkó 2-3 esztendős, 0,9 liter a megfelelő naponta, 4-8 éves kor között több mint 2 decire van szükség, 9 és 13 éveseknél a lányok 1,3 liter, a fiúk 1,5 liter folyadékot igyanak. A mennyiség tovább nő 14 esztendős kor felett: az optimális folyadékfogyasztás lányoknál 1,4 liter, fiúknál 1,8 liter.

szaj puszi gyerek2

Egy gyermeknek napi ötszöri étkezés a megfelelő: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora.

Hogy mit eszik a gyerek, azt érdemes már a bölcsődébe beszoktatás idején „előkészíteni”: ideális esetben délelőttönként még ott lehet vele a szülő, de a csemete játszhat és ehet is a többiekkel. Ha a gyermek nem étkezett önállóan és nem volt jó étvágya otthon sem, akkor megtörténhet, hogy a bölcsiben nem eszik. Érdemes a dologról a dadusokkal egyeztetni, megtudni, hogyan evett a lurkó, ha pedig speciális igények merülnek fel, például csak üvegből hajlandó enni, akkor ezt megbeszélni és alkalmazni.

Sokat segíthet, ha tudjuk, mit eszik a gyerek és megfelelően étkezik-e, illetve már bölcsibe kerülés előtt rászoktatjuk a változásra. Nyolchónaposan bevezethető a kicsiknél, hogy otthon szoptatják őket, de más ételt is kapnak. Át tud állni rá, hogy reggel és este még szophat, de ha egyebet is eszik már, ezzel nem lesz probléma. Nagyon fontos viszont, hogy mástól is elfogadjon ételt, ne ragaszkodjon csak a szülőkhöz. A bölcsődében is ehet viszont cumisüveggel, a hozzátáplálást is megoldják. Koruktól függően pépes és darabos ételeket is készítenek a gyerekeknek.

vizfogyasztas

Az óvodás gyermek persze már sok mindent megeszik – de bőven lehet ettől még válogatós. Jó hír, hogy sok lurkó éppen a bölcsiben, illetve az oviban válik kevésbé válogatóssá, hiszen látja, hogy a többiek is esznek.

Hogy mit eszik a gyerek az oviban és a suliban, az részben az intézménytől, részben tőlünk függ. A napközik és iskolák is biztosítanak a gyerekeknek ebédidőben meleg ételt. Az uzsonnát, tízórait viszont általában a szülők csomagolják nekik. Fontos, hogy ne zsiradékkal, szénhidráttal és sóval tömött ételeket készítsünk kislányunknak, kisfiunknak. Ezek ugyanis cseppet sem járulnak hozzá a koncentrációhoz, sőt inkább fáradttá teszik a csemetét.

konyha, gyerek, anya, zöldség

Sok gyermek nem szereti a menzán kínált ételeket. Ilyenkor valóban jobb, ha otthonról visz uzsonnát, ebédcsomagot. Állítsuk össze azt úgy, hogy a lurkó egészségét, figyelmét kellően fenntartsa.

Ehhez nagyon fontos, hogy legyen benne fehérje, a figyelemért, kalcium, mely erősíti a csontokat, szénhidrát, az energia felszabadításához. Az elengedhetetlen vitaminok és ásványi anyagok szervezetbe juttatását pedig gyümölcsökkel és zöldségekkel oldhatjuk meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php