Minden eddiginél pusztítóbb lehet az ötödik hullám – az is megvan, mikor érkezhet

Készüljünk fel a legrosszabbra.

Népszava írta meg, hogy a koronavírus legújabb variánsa, az omikron gyorsabban terjed és nagy százalékban kikerüli a vakcinákat. 

A dán járványügyi hivatal friss elemzése szerint a várakozásokkal ellentétben az új mutáció okozhat legalább olyan súlyos, ha nem súlyosabb járványhullámot, mint az eddigiek.

Dániában hasonló arányban kerülnek kórházba az omikron vírussal fertőzöttek, mint a korábbi variánsok esetén, ezért szakértők szerint el kell felejteni azt a feltételezést, hogy az omikron a koronavírus enyhébb változata.

 

Nehéz megmondani, hogy mikorra várható az ötödik hullám, de a Népszava által idézett szakértő szerint legkésőbb januárra biztosan itt lesz.

A pontosabb előrejelzéshez tudni kellene, hogy most milyen arányban cirkulál a vírusvariáns az országban. Véleménye szerint a kizárólag védőoltásokra alapozott védekezés kevés lesz az omikronnal szemben, közösségi intézkedésekre van szükség. Javasolja a maszkhasználat szigorítását, a fizikai távolságtartást és a zárt terekben tartózkodók számának korlátozását. A közösségi rendezvények előtt ajánlott lenne tesztet végeztetni, és tesztelést javasol a családi összejövetelek előtt is.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Yamakawa

    Mivel nem vagyok szakember, egy idézet Dr. Letoha Tamás bejegyzéséből :

    “Dániában az Omicron esetszám emelkedése továbbra sem emeli a kórházi ápolások számát. Ennek oka, hogy bár a variáns könnyen megtapad a felső légutak nyálkahartyáján (a mélyebb tüdőszöveteket az eddigi vizsgálatok alapján kevéssé fertőzi – ld az alábbi posztokat a Gupta lab méréseiről), a dél-afrikai jelentések alapján is az Omicron szerencsére jóval enyhébb tüneteket okoz, mint a Delta variáns vagy az eredeti SARS-CoV-2. Azokban az országokban (például nálunk) ahol a COVID-19 halálozást nem a halálozás oka, hanem a valamikori COVID tesztpozitivitás határozza meg, ott a felső légutakban könnyen megtelepedő Omicron várhatóan meredeken emeli majd a tesztpozitivitás alapján számolt, de a vírustól független ‘COVID’ halálozást.”

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.