Milyen legyen a hétvégi házunk?

Nagyon jó dolog, ha otthonunkba hazatérve kipihenhetjük a napi nyüzsgést, a stresszt, és együtt tudunk lenni családtagjainkkal, de az igazi kikapcsolódáshoz hozzátartozik, hogy ezt néha máshol tegyük meg.

Mondjuk egy hétvégi házban, vagy nyaralóban, ahol fű- és virágillat vesz bennünket körül, és a tiszta levegőbe szippantva kicsit a lelkünk is felfrissül.

Míg az otthonnak sok-sok funkciót kell ellátni (hiszen az életünket szolgálja nap mint nap), a nyaralónak egy kiemelt célja van: aktív és passzív pihenésünket segítse. Amikor tervezzük, nagyon figyeljünk, mert könnyen szem elől veszíthetjük a lényeget. Ha a hétvégi ház túl nagy, és nem győzzük takarítani, vagy épp az elektroszmogot „élvezzük” – a madárcsicsergés helyett -, mert annyi már az elektromos berendezés az épületben, akkor lehet, hogy valahol elrontottuk.

A hétvégi ház legyen egyszerű, szellős, üde, és nyisson a természet felé. Minden zöld környezetben töltött idő javítja a közérzetünket, hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk. Használjuk ki! Ha az időjárás engedi, legyenek nyitva a nyílászárók, hadd járja át az egész házat a friss levegő! Függönyt, árnyékolót csak oda tegyünk, ahová muszáj, hiszen a virágok, fák, madarak látványa ablakon keresztül is nyugtatóan hat ránk. Az elénk táruló látvány talán inspirálni is fog bennünket, amikor színeket (sárgák, kékek, zöldek), és bútorokat (fa, rattan) választunk. Több stílus is felmerülhet, de mindig legyen összhang a ház külleme és berendezési tárgyai között.

hétvégi ház

Egy szépen felújított parasztházban szépen mutatnak a rusztikus bútorok és felületek, egy modernebb épületben jó választás lehet a minimál. Csak annyi bútor vegyen bennünket körül, amennyi elrejti a holminkat, a tér közepe pedig legyen szabad. Ha könnyű bútorokat választunk, az nem csak azért jelent előnyt, mert a térben is könnyedebb hatást keltenek, hanem azért is, mert vendégek érkezésekor könnyen mozdíthatók, áthelyezhetők. Érdemes az ülőgarnitúrát, (de még az ágyat is) úgy elhelyezni, hogy kilássunk az ablakon, hiszen nagyon kellemes, nyugtató érzés a természetet szemlélni.

A burkolatok legyenek könnyen tisztán tarthatók, és amikor a színekről döntünk, a tavasz és nyár frissességére gondoljunk! A világosabb (pasztell) árnyalatok légiesebbek, a meleg nyári napokon a hőérzetünket is pozitívan befolyásolják. Az ágytakarók, függönyök, rolók, párnák lehetnek virágmintásak, tarkák, vidámak. Nincs szükség túl sok dekorációra, a kertben szedett virág, egy régi szalmakalap, vagy egy vidám üzenőfal is bőven megteszi.

nyaraló 2

A sportkellékek, kerti szerszámok, grillezéshez használt eszközök számára legyen egy külön helyiség, vagy szekrény, hogy ne rontsák el a lakótér küllemét, ráadásul veszélyt is jelentenek ott, ahol gyermekek is vannak.

A konyhába érdemes zárt szekrényeket választani, hogy használati tárgyaink, edényeink ne porosodjanak. Az étkező bútorainak a bejárathoz, vagy teraszhoz közel keressünk helyet, így bármikor kiköltöztethetjük őket a szabadba. A mosdó is legyen egyszerű, praktikus, a törülközők, kiegészítők majd megtöltik vidám színekkel!

Sokszor tapasztaljuk, hogy akkor is dolgozunk, nyüzsgünk, ha szabadságon vagyunk. Egyre nehezebb kimozdulni otthonunkból és a hétköznapokból, pedig szükség lenne rá. Egy hétvégi ház, vagy nyaraló (vásárlása vagy) kialakítása előtt gondoljuk át, hogy mire szeretnénk majd használni, mennyi időt tudunk majd ott tölteni, hányan fogjuk birtokolni. Legyen egyszerű, üde, harmonikus, praktikus – a többi rajtunk múlik!

Laky J. Eszter

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.