Miért fontos a szoptatás?

Az anya és a baba érdekeit egyaránt szolgálja az anyatejes táplálás. Ezáltal a gyermekek nem csak védettebbek lesznek, felnőttkorukban csökken a cukorbetegség kockázata, sőt kutatások szerint az IQ-juk is magasabb. Prof. Dr. Ősapay György azonban felhívja a kismamák figyelmét arra, hogy miért szedjenek szoptatás alatt is terhesvitamint.

Az anyatejes táplálás jelentőségét mindig nagy megbecsülés övezte, hiszen mind a szegény, mind a gazdag néprétegek érezték a fontosságát. Az emberiség eleinte csak ráérzett arra, hogy fajfenntartás nincs szoptatás nélkül, jóval később jöttek rá az anyatej összetételére, ezáltal immunerősítő jellegére. Mérföldkövet jelentett a szoptatás történetében, amikor pszichológusok és pszichiáterek kezdtek foglalkozni azzal, hogy vajon milyen hatással lehet az anyatejes táplálás a hosszútávú anya-gyermek kapcsolatra.

Divat vagy létszükséglet a szoptatás?

A téma több divatirányzatot megélt. A felszínes szemlélő számára is szembetűnő, hogyan jutott el az emberiség a szülés utáni természetes mellre vételtől a szoptatós dajkákon át az alakjukat féltő anyákig, majd egy hirtelen váltással a “divat-szoptatásig”.

Bár minden trend ilyen jó hatással lenne az utódgenerációra! Mára már a legtöbb kismama tudja, hogy az anyatejes táplálás jóval több, mint etetés. De, hogy e természetesség soha többé ne legyen érzékeny téma, 1992-ben  a WHO és az UNICEF bevezette a köztudatba az “Anyatejes táplálás világnapját”, amelyet világszerte mindenütt augusztus 1-én tartanak.

_baba_szoptatas

Minden nőnek és férfinak éreznie kell az anyatejes táplálás súlyát. Fontos, hogy merjenek szembemenni az alakrombolásról szóló tévhitekkel, és elsősorban az anya-gyermek diád  érdekeit védeni, a szülőkön egyre inkább eluralkodó énközpontú szemlélet helyett.

Miért jó a mamának, miért jó a babának?

A tudósok szerint ráadásul a mellrák kialakulásának a valószínűsége kimutathatóan csökken azoknál a nőknél, akiknek gyermekük született és őt hosszú ideig szoptatják. A szoptatás elősegíti a szülés utáni méhösszehúzódást, valamint megvédi mind az anyát, mind a gyermekét, akár még felnőtt korában is, a túlsúlytól. A kisded immunrendszere igazán addig védett, ameddig anyatejjel táplálkozik. Mindemellett  a szoptatás során berögzült szájmozgás jó hatással van a fogak kialakulására, de a bőrön kialakult ekcéma is részben elkerülhető az anyatejes táplálás által. Szinte hihetetlen, hogy a szoptatás kihat az általa táplált csecsemő későbbi testsúlyára, elkerülhető lehet ezáltal a cukorbetegség, de a legújabb kutatások még bizonyos  rákfajták megelőzését is valószínűsítik. Az érzelmi biztonság és az anyatejjel bejuttatott tápanyagok teszik érthetővé azt, hogy sok esetben miért magasabb az IQ-juk a természetes úton táplált gyermekeknek.

A Magyar Védőnők Egyesülete 1000 nap programja  hatékony útmutatót ad a hazánkban ma már szerencsére 95%-ban szoptatni vágyó kismamáknak ahhoz, hogy ne csak 51%-uk (4 hónapig szoptatók), ill. 34, 8 %-uk (6 hónapig szoptatók) élje át ezt az anya és gyermeke számára soha vissza nem térő lelki élményt.

szoptatás

Mi minden van az anyatejben?

Az anyatej a baba számára minden fontos vitamint, nyomelemet, ásvámyi anyagot tartalmaz, amire a növekedéshez szüksége van. Ehhez elegendő az anya kiegyensúlyozott vegyes táplálkozása. Akkor miért javasolt szoptatási időszakban is szedni a kismamavitamint? Erre példa, hogy várandósság és szoptatás alatt a kismamáknak romlik a foga, mivel a számukra szükséges kalcium a baba csontépítésében használódik el. Ezért a kalcium pótlására nem a babának, hanem a mamának van szüksége és hozzá a felszívódását és beépülését segítő D3- és K2-vitaminokra.

Fontos a vitaminpótlás

“Sok esetben az anya veszélyeztetett bizonyos vitaminok, tápanyagok hiánya miatt. Ilyen a vashiányos anémia, pajzsmirígyproblémánál a jódbevitel szükségessége és a lakosság általános D-vitaminhiányos állapota. Szülészeti klinikai adatok szerint a várandósok átlagosan 73%-ban D-vitaminhiányosak, az újszülötteknél ez 80%-os D-vitaminhiányként jelentkezik. Újabb tervezésű kismamavitaminok biztosítják a D-vitamint várandósság és szoptatás alatt. Vegetáriánusoknál B12-vitaminhiány van húsfogyasztás hiánya miatt, nekik is a kismamavitamin segít pótolni a B-vitaminokat. Az anya omega-3 zsírsav fogyasztása által a DHA és EPA zsírsavak magas koncentrációban jutnak be a csecsemőbe segítve az idegek, az agy fejlődését.  Az alapvető mikrokomponensek mellett ezeket is biztosítják az újabb komplex kismamavitaminok. Már egy 26 komponensű készítmény is kapható várandós és szoptató kismamáknak, a komponensek hasznosságát amerikai klinikai adatok igazolták” – mondta Prof. Dr. Ősapay György, az MTA doktora.

szoptatas2

Meddig szoptatnak a kismamák?

A szakember hozzátette: amerikai statisztikai adatok szerint 2002-ben a kismamáknak mindössze 38%-a szoptatott 6 hónapos korig. A nem szoptatottaknál immunrendszeri problémák miatt betegségek, rendellenességek léptek fel (tüdőgyulladás, hasmenés, asztma, stb.) olyan mértékben, ami 2,45 milliárd dollár/év kórházi költséget jelentett. Egészségügyi és politikai intézkedések eredményeként 2014-re a kismamák 49,4%-a szoptatott 6 hónapig, sőt 26,7%-uk minimum 12 hónapon át. A magyar adatok szerint 2012-ben a kismamák 36,1%-a táplálta a babáját 6 hónapos korig kizárólagos szoptatással, ami alacsony érték. Ennél jobb adat, hogy a szülés után a kismamák 90%-a kezd szoptatni, szemben az EU 60%-os értékével.

Forrás: https://napidoktor.hu/index