Mi számít egy lánynál rendszertelen ciklusnak?

A legtöbb nő találkozott már azzal a jelenséggel, amikor kisebb – nagyobb késéssel jelentkezett a ciklusa. Ilyen esetekben a legtöbben elsőre terhességre gyanakszanak. De mi a helyzet abban az esetben, ha probléma gyerekeknél jelentkezik? Hiszen a nemi érés miatt a ciklus az első időkben még rendszertelen, de pontosan mi is számít annak? És mi a teendő akkor, ha a ciklus nem akar beállni magától?

A témában dr. Szőczei Beáta, a Nőgyógyászati Központ gyermeknőgyógyásza van a segítségünkre.

Mi számít rendszertelen ciklusnak?

Azt, hogy mi a rendszertelen, egy felnőtt nő esetében könnyebben meg lehet állapítani, mint egy gyereknél. A ciklus jellemzően 28 napos, de ettől akár 5 nappal is eltérhet, és még ekkor sem tekinthető kórosnak.

A gyerekeke esetében az első félelem az anyában akkor keletkezik, mikor néhány napos lánygyermeke néhány csepp vért produkál. Ez azonban nem kóros, az oka pedig egyszerűen az, hogy az anyai hormonok a méhlepényen keresztül bejutnak a baba szervezetébe, születés után pedig a szintjük lecsökken. Ezt „megvonásos vérzés” követheti, amitől azonban nem kell megijedni. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy a kicsi mellbimbóiból tej távozik (boszorkánytej), és ez is a hormonok műve.

A lányok nemi érése nagyjából 12-14 éves korra tehető, ekkor jelentkezik az első vérzés. Ha az ivarérettség 8-9 évesen bekövetkezik, akkor korai érésről beszélhetünk, ha pedig 14 éves korig a nemi érés egyetlen jele sem látszik, akkor késői éréssel állunk szemben. Ha 17 éves korig sem jelentkezik a változás, akkor komoly orvosi kivizsgálásra van szükség. A nemi érés sajátossága, hogy a kezdetekben a ciklus még rendszertelen. Azonban a rendszer lassan beáll, és innentől már jól kivehető a rendszertelenség is. Serdülő korban rendszertelennek számít, ha az egyik vérzés 20-25 napra jelentkezik, a másik 40-50 napra, vagy még később.

hasfájás

Mi a teendő

“A rendszertelen vérzésre felnőtt korban jellemzően a fogamzásgátlóhoz nyúlnak a nők, és ez a legtöbbször be is válik. Serdülő gyermek esetében azonban a probléma hátterében az agyalapi mirigy nem megfelelő működése is állhat. A mirigy nemi serkentő hormonjának hatására indul meg a petefészek ivarsejt és hormontermelése. Ha a probléma hátterében az agyalapi mirigy nem megfelelő hormontermelése áll, akkor sajnos a fogamzásgátló tabletta szedésével, vagyis a peteérést gátló anyagok adagolásával ez a gond csak tovább fokozódik, és akár a későbbiekben meddőséghez is vezethet. Ráadásul, ha egyszer a lányt olyan szerekkel kezelik, melyek a peteérést állítják be, a későbbiekben sem szabad hormonális fogamzásgátlókat alkalmaznia a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében” – fűzi hozzá dr. Szőczei Beáta, a Nőgyógyászati Központ gyermeknőgyógyásza.

A rendszertelen vérzés megállapítása első körben az anyára hárul, ami azonban messze nem biztos diagnózis. Ha úgy érzi, a gyermek ciklusa nem megfelelő, akkor mindenképpen érdemes gyermek nőgyógyászhoz fordulni, hiszen a gyerekek és felnőttek eltéréseket mutatnak ezen a területen. A bevált módszereket gyerekek esetében alkalmazni nem csak veszélyes, de hosszabb távon sajnos komoly károsodáshoz is vezethet.

Forrás: https://napidoktor.hu/