Mennyit alszik a gyerek? Az alvás hiánya elhízáshoz vezet

A hízás nemcsak a kinézet miatt előnytelen

A túl kevés alvás jelentős mértékben növeli a gyermekek elhízásának kockázatát. Ezért cseppet sem mindegy, hogy mikor és mennyit pihen a csemeténk. Főleg, hogy a hízás igen káros az egészségre.

Régóta ismert tény, hogy az elhízás olyan komoly egészségügyi problémákat von maga után, mint a 2-es típusú diabétesz vagy a szív- és érrendszeri betegségek. Mindez a gyermekeket is fenyegeti, ha nem vigyázunk – fontos elkerülni, hogy csemeténk átlépje a kritikus határt, ha plusz kilókról van szó. S itt nemcsak az egészségtelen étkezés kerülésére kell ügyelni. A túl kevés alvás is nagy szerepet játszik abban, hogy az elhízás elinduljon.

Az angliai Warwick Egyetemén egy kutatócsoport beszédes eredményre jutott az alvás hiánya és az elhízás kapcsolatát illetően. Michelle Miller, a tanulmány társ-szerzője elmondta: megállapításaik azt jelzik, hogy az alvás egy igen fontos, de potenciálisan módosítható rizikófaktor az elhízás terén. A tanulmányhoz a kutatók 42 korábbi kutatást tekintettek át, amely 75 ezer gyermek adatait foglalta magába. A 18 éves és ennél fiatalabb kiskorúak egészségét három éven át követték nyomon. Azok a gyermekek, akiknek a (korukhoz mért) javasolt mennyiségnél kevesebb alvásban volt részük, több kilót szedtek fel. Ráadásul 58 százalékkal nagyobb volt esetükben annak a kockázata, hogy túlsúlyosak vagy elhízottak lesznek, mint akik eleget aludtak.

Az eredmények azt mutatták, hogy következetes összefüggés van minden korosztályban, s ez azt jelenti, hogy a megnövekedett rizikó a fiatalabb és az idősebb gyermekeknél egyaránt fennáll” – mondta el Michelle Miller.

A tanulmány megerősíti azt a feltevést, miszerint az alvás hiánya igen lényeges rizikófaktora az elhízásnak, s már az élet korai szakaszában kimutatható – noha bizonyítani nem tudják, hogy valóban az alváshiány okoz elhízást, de az összefüggés árulkodóA gyermekekre vonatkozó szabályok szerint egyébként a csecsemőknek (4-11 hónap) 12-15 óra alvás szükséges, az 1-2 éveseknek 11-14 óra, az óvodásoknak (3-5 évesek) 10-13 óra alvás kell, az iskolásoknak (6-13 évesek) 11 óra alvásra van szükségük, míg a tinédzserek számára (14-17 évesek) 8-10 óra a kielégítő alvásmennyiség.

A kutatást a Sleep szaklap jelentette meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.