Melyik a legjobb D-vitamin várandósoknak?

A D-vitamin hatásáról egyre és egyre több információ lát napvilágot. Míg eddig úgy gondolták a kutatók, hogy „csak” a csontok szerkezetére, és a kedvünkre gyakorol hatást, ma már tudjuk, hogy ennél lényegesen szélesebb skálán mozog azoknak a folyamatoknak a sora, melyek ennek az anyagnak a befolyása alatt állnak.

A téli időszakban, a babatervezésnél, illetve a várandósság alatt fokozott D-vitamin bevitelre van szükség, azonban az új ismeretek nem csak arra vonatkoznak, hogy miket befolyásol a szervezetben ez az anyag, hanem arra is, hogy hogyan képes a legjobban hasznosulni. A vitaminról, és annak hasznosulásáról dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos beszélt a ratkotunde.hu – nak.

D-vitaminok?

Sajnos, laikusként az ember sokszor elveszik a lehetőségek között. Azt tudjuk, hogy a D-vitamin fontos a szervezet számára, de melyik számot kell választani? Nem az adagolásról van szó, hiszen a nemzetközi egységekben (NE) megadott anyagmennyiségről sok tájékoztatást kapunk. De ha tüzetesen átnézi a kiválasztott készítményeket, akkor azt találja, hogy sokukon D-vitamin, másokon D2, míg egyes termékeken D3 vitamin van feltüntetve.

A D-vitamin egy olyan anyag, melyet az emberi szervezet is képes előállítani. Vagyis egészen pontosan a D3 vitaminról van szó. Ez az elnevezés ugyanis a kolekalciferolt takarja. Ez az anyag az, mely napsütés hatására a bőrben képződik. Ez azonban még nem biológiailag aktív anyag, vagyis a szervezetben még változtatásokra van szükség a hasznosulásához.

Az első lépés a májban történik. A D3 vitamin itt calcidiollá alakul, de még mindig nem hasznosítható a szervezet számára. Ehhez ugyanis még egy lépésre van szükség, méghozzá a vesékben végbemenő változásra. Itt ugyanis már calcitriol formára alakul az eredeti D3-vitamin, ami így már nem is felel meg ennek az elnevezésnek. Dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos a ratkotunde.hu – nak elmondta, hogy a vitamin biológiailag aktív, vagyis a szervezet számára hasznosítható formája ugyanis egy erős szteroid hormon, mely hatást gyakorol a csontok képződésére, a cukoranyagcsere folyamatokra, valamit közvetve a nemi szervek működésére, és a fogantatásra is.

Akkor mi a D2 vitamin?

Amikor egy készítményen a D2 jelzést látja, akkor ergocalciferollal áll szemben. Ez tulajdonképpen a mesterséges megfelelője a kolekalciferolnak, ám mégsem ugyan azzal van dolgunk. A D2 – vitamint is képes a szervezet biológiailag aktív formára alakítani, ám hasznosulása jóval kisebb, mint D3 névvel illetett társáé. Másrészt a D2-vitamin sohasem található meg a szervezetben természetes körülmények között.

Ez azt jelenti, hogy – mint minden anyag esetében – a D-vitaminnál sem csak az a fontos információ, hogy mekkora mennyiségben is tartalmazza az adott készítmény, hanem az is, hogy milyen formájával állunk szemben. A szakértők jelentős többsége egyetért abban, hogy a várandósság minden trimeszterét, illetve a babatervezési időszakot érdemes megfelelő vitaminkészítménnyel támogatni. Itt azonban mindenképpen szem előtt kell tartani a fent tárgyalt problémát, vagyis a megfelelő hasznosulást.

Általánosságban elmondható, hogy a szerves kémiai kötéssel rendelkező anyagok (vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek) hasznosulása jobb, így amikor várandós vitamint választ, ezt a szempontot is tartsa szem előtt.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Tóth Andi

    Sziasztok!

    Én éveken át megfáztam ősszel és tavasszal is egyszer-egyszer rendszeresen (persze a más egyéb betegségeken kívül). Mióta szedem a Calivita D-vitamin cseppjét ezek a megfázások elmaradoznak, nem beszélve az egyéb immunrendszeri betegségekről.

    Csak ajánlani tudom! Itt a linkje: http://www.evivital.hu/vitamin/?cikkszam=CV0246

    🙂