Melyik jelölés mit jelent a naptejeken?

A JAMA Dermatology korábban közzétett vizsgálata szerint sokan nincsenek tisztában a naptejeken látható jelölésekkel.

Dr. Rózsa Annamária bőrgyógyászt, az Anyajegyszűrő Központ orvosát arról kérdeztük, hogy miért nem elég, ha kizárólag az SPF alapján választunk, és miért fontos figyelni az UVA és UVB jelölésekre is?

Mi az SPF?


Az SPF az angol Sun Protection Factor, vagyis napvédő faktor kifejezés rövidítése. A világon mindenütt az SPF jelöli, hogy az adott termék mekkora védelmet képes biztosítani a nap ellen, 2mg/cm2 vastagságban alkalmazva a bőr felszínén. Adott termék SPF számának meghatározásához felmérik, hogy egy adott egyén esetében mennyi UV (többségében UVB) sugárzás szükséges egy éppen, hogy észrevehető leégés kialakulásához napvédővel és anélkül. Adott esetben, ha 10 perc elegendő a leégéshez, napvédő alkalmazásával pedig ez az idő 100 perc, akkor az adott termék SPF száma 10-es. (100/10)

Az SPF legyen a saját bőrtípusunknak megfelelő!


6 féle bőrtípus létezik, Európában ebből a 2-es és a 3-as a gyakori. A 2-es a világosabb, a 3-as a bézs, aki jobban is barnul. A 2-es típus napvédő nélkül 5-10 perc alatt leégne, ezt a számot kell felszoroznunk a napvédő krém dobozán látható SPF számmal. Ez azt jelenti, hogy egy 15-ös faktorszámú krémmel 150 perc a maximum, tehát inkább 2 óra az, amit a napon tölthet. A 3-as bőrtípus napvédő nélkül 10-20 percet tölthet a napon, tehát esetében a 15-ös faktorszám 3 órányi biztonságos napozást jelent.

Ha vízálló, akkor sem elég egyszer felkenni!

A vízállóság azt jelzi, hogy a naptej fényvédő hatása negyven percnyi vízben tartózkodás után is megmarad. A rendkívül vízálló esetében ez 80 perc. Persze ez csak abban az esetben érvényes, ha a naptejet az előírások szerint megfelelően, legalább fél órával a strandra érkezés előtt felvittük a bőrre. Fontos, hogy a napvédő használatát ne felejtsük el időnként megismételni, különösen, ha sokat tartózkodunk vízben!

Védelem az UV-A és UV-B ellen


A naptejekkel kapcsolatban gyakran hallhatjuk a széles-spektrumú kifejezést, ami nem jelent mást, mint hogy az adott termék az UV-A és az UV-B sugarak ellen is védelmet nyújt. Miért fontos ez? Az UV-A sugarak a bőr idő előtti öregedését, ráncok megjelenését okozzák, az UV-B sugarak pedig a bőr leégését. A kettő együtt pedig különösen veszélyes, mivel fokozza a bőrben a daganatos elváltozások kialakulását. A csomagolást böngészve ügyeljünk rá, hogy a termék az ultraibolya sugarak mindkét típusa ellen védelmet nyújtson.


Fizikai vagy kémiai szűrők?


A kémiai szűrők az UV sugarak elnyelésével fejtik ki hatásukat és további csoportokba sorolhatóak annak megfelelően, hogy mely sugarak elnyelésére képesek: UVA, UVB, vagy mindkettő. A fizikai szűrők az UV-sugarak visszaverésével, vagy szétszórásával fejtik ki hatásukat. A vegyi tartalmú védőszerek gyakran több összetevő kombinációját tartalmazzák, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak az UVA és UVB sugarak ellen egyaránt. A fizikai szűrők egyaránt hatásosak mind az UVA és UVB sugarak elleni védelemben. Két legismertebb fajtája a titán-dioxid és a cink-oxid. Ezen hatóanyagok közel a legideálisabb védelmet képesek megvalósítani, mivel vegyileg közömbösek, biztonságosak és minden fajta UV sugárzás ellen széleskörű védelmet biztosítanak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index