Megoldás a szélütés azonnali diagnosztizálására

Ausztráliában tesztelik a világon elsőként az agyi érkatasztrófa azonnali diagnosztizálására alkalmas mikrohullámú sisakot, amely a páciensek akár 80 százalékának is segítséget nyújthat – jelentette be a Hunter Orvostudományi Kutatóintézet.

Stroke esetén az orvosoknak gyorsan kell dolgozniuk, hogy megakadályozzák az agy további károsodását. Ha négy óránál több idő telik el a kórházba kerülésig és a kezelésig, az agyszövet egyes részei elhalhatnak.

A megfelelő kezeléshez azonban először meg kell állapítani, hogy érfalszakadás miatti vérzés vagy trombózis, azaz egy ér elzáródása okozta-e az agyi érkatasztrófát. A két esetet ugyanis másképpen kell kezelni.

Komputertomográfia (CT) segítségével kimutatható, hogy melyik eset áll fenn, ám időbe telik, hogy a beteg számára ilyen eljárásról gondoskodjanak, még ha olyan kórházba kerül is, ahol van CT-készülék. Minden késlekedéssel csökkennek a gyógyulás esélyei. A göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem és a Medfield Diagnostics vállalat által kifejlesztett készülék lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy még a helyszínen diagnosztizálják a pácienst és azonnal, már a kórházba szállítás közben megkezdjék a megfelelő kezelést. Ez jelentősen csökkentheti a stroke hosszú távú következményeit, és az elhalálozás kockázatát is.

shutterstock_2040650

A fejre helyezhető mobil sisak, amely a Strokefinder nevet kapta, mikrohullámokat bocsát az agyba, hogy megállapítsa, vérzés vagy érelzáródás történt-e. A világelső ausztráliai terepkísérletben a Sydneytől északra fekvő Hunter régió mentőautóit szerelik fel a hordozható készülékkel.

Az ausztráliai tesztelésben részt vevő Hunter Orvostudományi Kutatóintézet egy kínai egyetemmel együttműködve azt is vizsgálja, hogy egy már létező véralvadásgátló gyógyszer alkalmazható-e az agyi érkatasztrófát szenvedett pácienseknél.

(MTI)

Forrás: