Még ma is tart a meleg

Délutánig szinte felhőtlen lesz az ég, majd a nap második felében az ország északi felén már gomolyfelhők is megjelennek az égen, amelyekből az ország északi megyéiben az esti órákban néhol zápor, északnyugaton esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat átmeneti szélerősödéssel.

Elsősorban az Észak-Alföldön, valamint a Nyugat Dunántúlon élénkül meg az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul szeszélyes területi eloszlásban, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

Hétfőn délután észak felől egy hidegfront közelíti meg térségünk, de még hazánktól északra feloszlik, így továbbra is fronthatástól mentes idő várható, a délutáni órákig sok napsütéssel. A napos idő jó hatással van a kedélyállapotunkra, a hangulatunkra, gyorsítja az anyagcserénket, és az erős csontozat kiépítésében nélkülözhetetlen szerepe van. Ezért érdemes a száraz időt kihasználni és lehetőleg a szabadban tölteni, kirándulni, pihenni és feltöltődni a kevésbé barátságos időkre.

Pollenjelentés
Országszerte virágzik a nyír, pollenkoncentrációja az elkövetkező napokban várhatóan emelkedni fog, többfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet is. A nyár, a kőris, valamint a ciprus- és a tiszafafélék pollenje jellemzően közepes-magas, a juharé és a fűzé általában közepes mennyiségben van jelen. Elkezdődött a gyertyán és a tölgy virágzása is, de pollenkoncentrációjuk egyelőre csak alacsony szintet ér el. A mogyoró, az éger és a szil pollenszezonja véget ért, pollenjük már csak minimális mennyiségben fordulhat elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony tartományban alakul.

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.